Gazdaság 2025. 04. 25.

További 2 millió euró jut a fejlesztésekre Észak-Komáromban

A komáromi képviselő testület az április 24-i testületi ülésen értékelte ki a tavalyi év gazdálkodását. A tavalyi eredményeknek köszönhetően a képviselők további kétmilliós fejlesztési csomagról dönthettek.

A komáromi testület a februári ülésén tárgyalta az idei évre tervezett fejlesztéseket, amelyeket a város saját költségvetéséből valósítana meg. Ekkor még csak egymilliós csomag került elfogadásra. Most, az áprilisi ülésen azonban kiderült, ennél több pénzt költhet el. Ugyanis most értékelték ki a tavalyi év gazdálkodását, amelynek eredményei alapján további kétmilliós csomagról döntöttek a képviselők. Így tehát összesen 3 millió eurót költhet el a város fejlesztésekre saját költségvetéséből – amihez még külső, pályázati források társulnak.

Ennek köszönhetően megújul az Egressy Béni Művelődési Ház emelete; a városi sportcsarnok; folytatódik a Zichy-palota és a Szabadidőközpont renoválása; és a város önrészt vállal a Munka Utcai Alapiskola felújításához; új kukatárólók és parkolók létesülnek. Mindemellett a korcsolyapálya területén a közeljövőben minigolf, görkorcsolya, strandröplabda és pétanque pálya nyílik majd.

De nézzük mindezt részletesen:

Az április 24-én elfogadott csomagban szerepel a kukatárolók és parkolóhelyek kiépítésének a folytatása. A város önrészt vállal a Munka Utcai Alapiskola felújításához, ahol pályázati forrásokkal 1,1 millió eurós fejlesztésre kerül sor. Megújul az egyik pavilon, a teljes energetikai rendszer és egy kisebb épület.

Kiegészítésre kerül a Szabadidőközpont felújítására szánt keretösszeg, amiről korábban döntött a testület. Június végéig teljes felújítás zajlik a belvárosi szabadidőközpontban, amely során nem csak a hőszigetelés valósul, de cserélik a nyílászárókat és napelemek is kerülnek az épületre.

Folytatódik a Zichy-palota felújítása. 330 ezer euró értékben a Klapka téri oldalán zajlik a restaurálása a belvárosi műemléképületnek. Jelentős összeg kerül az energiahatékonyság fejlesztésére, továbbá városi épületek belső felújítására.

Több pénzcsomag van projektdokumentációk elkészítésére, amelyek a pályázati beadványokat szolgálják. Ugyancsak tervben van egy mobil, autóra szerelhető okoskamerás rendszer vásárlására, amely a parkolási fegyelem ellenőrzését szolgálja.

A Comorra Servisen keresztül felújításra kerül a városi sportcsarnok előtere és bejárata. A cég ugyancsak jelentős fejlesztéseket végez a korcsolyapálya területén, ahol az öltözők, a kerítés, a lelátó a nyílászárók is fel lesznek újítva. Külső támogatók segítségével a korcsolyapálya területén a közeljövőben minigolf, görkorcsolya, strandröplabda és pétanque pálya nyílik. Tervek közt szerepel a padel pálya kialakítása is, így egész éves időszakban kínál szabadidős programokat az Erzsébet-szigeten található pálya.

A testület elfogadott egy pénzcsomagot az Egressy Béni Művelődési Ház második emeleti előterének teljes felújítására, ami így egy modern közösségi és kiállító térré alakulhat.