Város Dél-komárom 2019. 11. 29.

Új udvart kapott a dél-komáromi mentőállomás

Tegnap délelőtt felavatták a helyi vállalkozók és az önkormányzat összefogásának eredményeként felújított korszerű mentőállomás udvart Dél-Komáromban.

Az átadó alkalmával dr. Kreft-Horváth Loránd, háziorvos, egészségügyért felelős alpolgármester elmondta, az udvar nem csupán új burkolatot kapott, de megújult a zöldfelület, továbbá több új parkolóhelyet is sikerült kialakítaniuk a szakembereknek.

A 15 milliós beruházásnak köszönhetően az esetkocsik még rövidebb idő alatt tudnak a riasztási helyszínekre vonulni, így tovább javul a betegellátás színvonala, hiszen a mentők kiérkezésekor akár néhány másodpercnek is óriási jelentősége lehet – fogalmazott az alpolgármester.

Dr. Molnár Attila városvezető hozzátette, a mentők és az önkormányzat között egy több évre visszatekintő stratégiai szerződés van érvényben, amelynek keretében már sikerült korszerűsíteni az állomás garázskapuit, a mentőautók számos korszerű felszerelést kaptak, illetve minden év végén az állomás több millió forint értékeben kap modern életmentő eszközöket.

Az avatáson Kurdi Balázs, az állomás vezetője, és Bálint László megyei vezető mentőtiszt is részt vett.