Város 2018. 09. 13.

Újabb nevek a listán: Már 6 polgármesterjelölt személye ismert

Újabb három névvel bővült azok listája, akik a november 10-ei önkormányzati választásokon harcba indulnak a polgármesteri székért. Az eddig bejelentett személyek (Héder Ágnes, Knirs Imre, Keszegh Béla) mellett 3 újabb független jelentette be indulási szándékát Komáromban. 

Szeptember 11-éig adhatták le a pártok jelöltjeik névsorát, illetve a függetlenek az indulási szándékukat. Utóbbiaknak összesen 500 komáromi lakos aláírását kellett összegyűjteniük, hogy nevük szerepelhessen majd novemberben a választólapokon. A határidőt követően pedig hárman is jelezték a különböző felületeken: harcba szállnak novemberben a polgármesteri posztért.

A Facebook közösségi oldalán jelentette be indulását Feszty Zsolt, aki az idei önkormányzati választásokon polgármester- és képviselőjelöltként is meg szeretné mérettetni magát. Szinte közvetlenül az ívek leadása után csípte el dr. Benyó Zoltánt a ma7.sk, aki szintén indulási szándékáról beszélt polgármesterjelöltként a portálnak.

Mellettük szintén függetlenként indul a képviselői és polgármesteri posztért Bósza János, miután bejelentette kilépését az MKP-ból (Magyar Közösség Pártja).

A három független így az előzőleg már bejelentett Héder Ágnes (MOST – HÍD), Knirs Imre (MKP) és Keszegh Béla (független) „társaságában” várhatják a novemberi választásokat.

Mivel azonban a szükséges aláírások beadási határideje csak pár napja telt le, könnyen elképzelhető, hogy a jövőben további személyek jelentik még be indulásukat a polgármesteri posztért.

A november 11-ei önkormányzati választásokon induló képviselő- és polgármesterjelöltek névsora szeptember 26-án válik véglegessé.