Kultúra Dél-komárom 2019. 02. 12.

Üzenet haza
Wass Albertre emlékeznek

Wass Albert (Válaszút, 1908. január 8. – Astor, Florida, 1998. február 17.) erdélyi magyar író és költő, a magyar irodalom egyik legellentmondásosabb alakja; a hivatalos irodalomtörténet mintha tudomást sem venne róla, miközben mások a legnagyobbak között emlegetik. Masszív, politikai felhangoktól sem mentes kultusz alakult ki körülötte mind Erdélyben, mind Magyarországon. Egyik leghíresebb könyve a Kard és kasza, amelyben több generáción keresztül tekinti át a magyar történelmet, 1050-től egészen a jelenkorig, a saját, ősi nemzetségének történetén keresztül. Műveit Magyarországon a rendszerváltás óta jelentetik meg, korábban itt szinte ismeretlen volt. Rá emlékeznek Dél-Komáromban, február 15-én, délután 4 órától a Városháza dísztermében.

Turi Bálint alpolgármester köszöntője után dr. Tanka László, főszerkesztő, a Wass Albert Emlékév főszervezője, a Panoráma Világklub alapító elnöke mutatja be az író-költő munkássága előtt tisztelgő Örökségkönyvet.

Az esten közreműködik Tarics Péter felvidéki Wass Albert Örökség-díjas előadóművész, Oláh Kálmán Pro Urbe díjas tanár, Wincze B. András dalszerző, gitáros-énekes és dr. Turi Adrienn.
Levetítésre kerül Szalay Róbert Wass Albert nyomában című filmjének egy részlete is.