Régió 2013. 11. 09.

Vanessa előkerült!

Mindannyiunk örömére közölhetjük – Mojzes Vanessa, az eltűnt naszvadi kislány – előkerült! A kislány édesanyja következőképpen tájékoztatta szerkesztőségünket:

„Vanessa a Magyarország-i Vácott tanul a hallássérültek részére fenntartott iskolában, ahová Inter-city járataival közlekedik. Csütörtök délután is vártuk őt az Érsekújvár-i vasútállomáson, de hiába. Mivel hiába hívtuk a mobiltelefonját, aggódni kezdtünk és a rendőrségre siettünk, akik azonnal és nagy erőkkel a kiskorú és fogyatékos kislány keresésébe fogtak. Mint később kiderült, rossz helyen, már Párkányban kiszállt a vonatból. Tettének hátterében kamaszkori dac áll. Javára írható viszont, hogy másnap az éjjeli órákban ő maga jelentkezett a Párkány-i rendőrségen. Kislányunk jól van, a nagy ijedtség után már mi is kezdünk megnyugodni. Családunk köszönetét szeretném kifejezni mindenkinek, aki szintén aggódott Vanessa sorsa miatt és együttérzett velünk” – mondta el nekünk az édesanya.