Kultúra 2015. 06. 10.

Hamarosan kezdődik a Martfeszt!

A július 8-12. között esedékes III. Martosi Szabadegyetem zenei kínálata már hetek óta ismert, és a beszélgetések, előadások döntő többsége is összeállt.

A vidám ébresztőt a Felvidék Rádió fogja fújni, a „Felvidék, szeretlek!” nevezetű délelőtti játékokat és vetélkedőket is ők bonyolítják le. A fiúk a tavalyi Martfeszt éjszakai záróbulijain nagyszerű hangulatot teremtettek, idén velük indulnak majd a játékra kapható martlakók napjai.
A szabadegyetem fővédnöke idén is Kövér László, az Országgyűlés elnöke lesz. A közéleti beszélgetések és előadások vezető témája pedig az autonómia és a magyar nemzetpolitika. A Magyar Közösség Pártja által tavaly megjelentetett önigazgatási elképzelés időszerűvé teszi a téma megvitatását, beleértve a pénzügyi és népjóléti vonatkozásokat is. Felvidék gazdasági helyzete megkerülhetetlen probléma, eszmecserét folytatunk majd a kitörési pontokról, a helyi gazdasági lehetőségekről és a pályakezdő vállalkozók megsegítéséről is. A 2012-es kormányváltás óta egyre nehezebb helyzetbe hozták a felvidéki magyar iskolaügyet. Jelenleg ott tartunk, hogy egyszerre küzdünk az iskoláink tekintélyes részének bezárása, valamint a magyarórák számának csökkentése ellen. A felvidéki sorsot leghitelesebben megjelenítő gróf Esterházy János eszmei hagyatéka rendszeresen megjelenik a Martosi Szabadegyetemen. Ezúttal a róla írt könyv szerzőjével, Molnár Imrével találkozhatunk.

A közéleti programok természetesen Felvidéken túlra is kitekintenek. Közvetlenül érintett vendégek révén szó lesz az ukrán válság miatt nehéz helyzetbe került kárpátaljai magyarokról. Eljön a bolíviai fogságából kiszabadult Tóásó Előd, vele tart Lukács Csaba újságíró is. Duray Miklós szokatlan témával, a Felvidék természeti szépségeivel jelentkezik, Csáky Pál Boráros Imre Kossuth-díjas felvidéki színésszel beszélget. Ott lesz Martoson a népszerű rajzfilmek rendezője, Jankovics Marcell is. Világi Oszkár bizonyára kap majd a DAC-cal kapcsolatos kérdéseket is, de elsősorban a Csallóköz élelmiszertermelési értékeit felkaroló Kukkonia kezdeményezést ismerteti majd. Természetesen a sport témakörének is ott a helye a Martfeszten. Gazdag József bemutatja az Egy futballfüggő naplója című könyvét, és eljön Kiss Virág fitneszvilágbajnok. A népszerű színésznő, Gubík Ági, az Argo 2 csapata és Felvidék szépe – Balogh Viktória – részvétele könnyedebb időtöltést ígér.

Az esti szórakoztatásról Rúzsa Magdi, Demjén Ferenc, a Tankcsapda, az Ismerős Arcok és sokan mások gondoskodnak az öt nap során, számos műfajt felvonultatva. A Feszty Parkban, illetve a tágabb helyszínen több újdonság lesz: esősátor, pihenősarok, ingyenes mobiltöltő és napi ételkupon szolgálja majd a Martlakók kényelmét.

Az idei Martfeszt nemcsak az ismeretterjesztő, tájékoztató és szórakoztató feladatokat lát el, hanem a jótékonysági szerepet is felvállal. A leukémiás gyerekeket segítő Kantha Dóra Alapítvány szombaton családi délutánt szervez. Ebben népszerű zenészek koncertjei, gyermekprogramok és az egészséges életmódról szóló előadások is helyet kaptak. A Szabadegyetem emellett a martosi óvodát gyermekbútorokkal támogatja.

-martfeszt-