Város Dél-komárom 2018. 05. 09.

Vérszövetség

A Brigetio Gyógyfürdő parkolójából, egy élőképbemutató után indult május 8-án a Vöröskereszt és Vörösfélhold Mozgalom világnapját ünneplő felvonulók sora. A Jókai ligetbe érve eseménydús délutánnal örvendeztették meg a megjelenteket.

A program flash mobot, tánc és néptánc-bemutatót, bábszínházat, baleseti szimulációt, logikai kirakót és megannyi mást, többek közt még sétakocsikázást is ígért a legkisebbeknek és nagyobbaknak.

Mindeközben dr. Bognár Ferenc a szervezet megyei elnöke nyitóbeszédéből megtudhattuk, hogy a Vöröskereszt gyökerei egészen az 1850-es évek derekáig nyúlnak vissza, mikor is egy bizonyos Jean Henri Dunant svájci üzletember a solferinói csata után önkénteseket szervezett a sebesültek ellátására. 1863-ban jött létre az Ötök Bizottsága, mely az 1880-ban alakult Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága előszervezetének tekinthető. A hazai Vöröskereszt előképe a szabadságharc idején megalakult Honvédápolói Egylet volt. Kossuth Zsuzsanna, Kossuth Lajos legfiatalabb húga, a „tábori dajka”, az összes tábori kórházak főápolónőjeként is támogatója volt az egyletnek. A világosi fegyverletételig működő társaság tagjait letartoztatta az osztrák rendőrség. Ferenc József uralkodása idején az egylet működését minden formában elhallgatták. A Vöröskeresztnek világszinten ma már közel 18 millióan dolgoznak, melynek 90 százaléka önkéntes. A szervezet évente több mint 160 millió embernek segít, hazánkban pedig több mint félmillió főhöz jutnak el.

A Vöröskereszt világnapja alkalmából számos, az önkéntes állomány részére szóló kitüntetés, elismerés is gazdára talált. Auer Imréné arany-, Kilin Olga Mónika és Losonczy Istánné ezüst-, Adolf Józsefné, Andor Ildikó, Németh Katalin, Papp Mária valamint Szotyori-Nagy Gáborné pedig bronzfokozatú elismerést kapott. Diószegi Gáborné elnöki díszoklevelet vehetett át. Az év önkéntese Szabó Zsoltné lett.

Az eseménysorozaton dr. Molnár Attila polgármester és Turi Bálint alpolgármester is részt vett.