Kultúra Dél-komárom 2018. 09. 12.

Világháborús és repüléstörténeti napok Dél-Komáromban

Idén 125 éve született Endresz György (Perjámos, 1893. január 6. – Róma, 1932. május 21.) pilóta, repülőoktató, a „Justice for Hungary” óceánrepülő kapitánya, akinek tiszteletére a dél-komáromi Endresz Csoport egy héten át tartó programsorozatot szervez.

Az Endresz 125. szeptember 13-án, csütörtökön 14 órakor kezdődik az Arany 17. Rendezvényközpontban Vámost Gábor repülőmodell kiállításával, ugyanitt 15 órától a témával foglalkozó előadást is meghallgathatnak az érdeklődők. Pénteken 9.30-tól történelmi konferencia veszi kezdetét a rendezvényközpontban, majd 14 órától Legát István helytörténész mutatja be a Dél-komáromi hadikórházak halottjainak I-II. világháborús hősi temetője és I. világháborús tárgyi emlékek című kiállítását, ugyanitt 14.30-tól kerül sor az Endresz György és az óceánrepülés 50 évvel később: Németh Zsigmond és az óceánrepülés elnevezésű tablókiállítás megnyitására. A tárlatok hétfőtől péntekig naponta 10.00 és 12.00 óra, valamint 14.00 és 17.00 óra között látogathatók.

Szintén szeptember 14-én délután 16 órakor az óceánrepülők és a repülőhősök emlékműveinél koszorúzással emlékeznek Endreszre.

A csoport szeptember 22-én 10 órától 1 város, 2 ország, 15 emlékhely címmel I. világháborús kerékpártúrát szervez. A mezőny 10 órakor rajtol a Szabadság térről.

További információk az Endresz Csoport honlapján és a Facebookon.

Endresz György
(Perjámos, 1893. január 6. – Róma, 1932. május 21.)

Az első világháborúban mint a 64. repülőszázad pilótája vett részt, több kitüntetést kapott, mint hadipilótának négy elismert légigyőzelme volt. Később az Aero Express, majd a német Junkers-művek pilótája, utána az Aero Szövetség oktatótisztje volt.

A „Justice for Hungary” repülése

A „Justice for Hungary” 1931. július 15-én startolt az új-foundlandi Harbour Grace repülőteréről, Endresz György pilótával és Magyar Sándor navigátorral a fedélzetén. A tökéletesen működő motor és a profi páros már a táv első felén rekordot döntött: 13 óra 50 perc alatt érték el az ír partokat, annak ellenére, hogy korszerű, földindukciós iránytűjük már indulás után kevéssel felmondta a szolgálatot, és az óceán fölött sűrű köd akadályozta a tájékozódást. Az út további szakaszában a navigálás – a rossz időjárás miatt – még nehezebbnek bizonyult. A kényszerű manőverezés és a viharzónák kerülgetése miatt meghiúsult a Mátyásföldre tervezett landolás, pedig ott már ezrek várták türelmetlenül a Lockheed Sirius feltűnését. Már magyar területen, Győr közelében az óceánrepülők észlelték, hogy az üzemanyag-ellátás akadozik, további hetven kilométer megtétele után benzinhiány miatt leállt a motor. Siklórepülésben közelítették meg a talajt, és 1931. július 16-án délután, Bicskétől nem messze, Felcsút határában, egy kukoricatáblában kényszerleszállást hajtottak végre. A Harbour Grace-től Felcsútig megtett 5770 km-es utat a két magyar óceánrepülő pontosan 25 óra 20 perc alatt teljesítette, gyorsabban, mint addig bárki, óránként csaknem 230 kilométeres átlagsebességgel. Továbbá a korábbi óceánrepülők közül senki sem hatolt ilyen mélységig az európai kontinens belsejébe, így három világrekord is megdőlt ezen a napon.

Endresz és Magyar a világon tizenötödikként repülték át az óceánt. A repüléshez egy korszerű, 470 LE-s Lockheed Sirius típusú gépet alakítottak át. A repülés megvalósítását Rothermere lord 10 000 dollárral támogatta, ő lett a gép névadója is. A további pénzfedezetet az Amerikai Egyesült Államokban élő magyarok adományai szolgáltatták.

Római repülése és halála

1932-ben Endresz György a világ óceánrepülőinek találkozójára készült Bitai Gyula rádiótávírász navigátorral. Rómába azokat a repülősöket hívták meg, akik már átrepülték az Atlanti-óceánt. A magyarok május 21-én 15 órakor értek Róma Littorio repülőterére. A leszállás előtt a gép szárnya megbillent, a nehéz gép lezuhant, és eltűnt a nézők szeme elől. Mire autókkal odaszáguldottak, már késő volt. A gép lángba borult és elégett, csak a váza maradt meg. A pilóták szörnyethaltak.

Emlékezete

Endresz Györgyről halála után Budapest belterületén teret és utcát neveztek el; az utca a XIX. kerületben ma is az ő nevét viseli, ám 1945 után a XII. kerületi tér Magyar jakobinusok tere lett. Nevét Bicske határában emlékoszlop, és egy sportrepülő egyesület őrzi. Miskolcon, Egerben és Fonyódligeten is utca őrzi a nevét.

2005. április 22-én a felcsúti általános iskola felvette az Endresz György nevet.

2006. július 15-én a fent említett emlékkő közelében új, méltó emlékmű felavatására került sor, Pécsett pedig utcát neveztek el róla. (wikipedia.hu)