Kultúra 2014. 04. 08.

Világi Oszkár és Gerendai Károly a X. KEN-en

A Selye János Egyetem Hallgatói Önkormányzata által megrendezett jubileumi X. KEN második napján több előadó mellett Világi Oszkár, a Slovnaft vezérigazgatója és Gerendai Károly, üzletember, kultúraszervező, a Sziget Fesztivál alapítója is előadott.

Világi Oszkár előadása kezdetén főleg életútjáról beszélt, majd mondandóját folytatva megemlítette a társadalmi változásokat a történelem során, és végül eljutott a cégek felépítéséhez, köztük a Slovnaftéhoz.

Világi Oszkár előadása közben
Világi Oszkár előadása közben

Világi Oszkár által taglalt témák:

  • Menedzser szerepe a cégen belül:
  • „Egy menedzser mindig azon gondolkodik, mit és hogyan változtasson a cégben”. – A fő menedzsernek ez az elsődleges célja. Keresni és találni olyan irányokat, megoldásokat, melyek előre viszik a céget a fejlődés felé.
  • A változtatásokhoz szükséges eszközök:
  • „Nem szabad úgy változtatni, hogy egy menedzser nem ismeri az ügy részleteit.”
  • „Demotivált emberekkel nem lehet változásokat véghezvinni.” – A cégeken belül a fejlődési motiváció többnyire nagyon alacsony és meg kell válogatni, hogy kikkel akar változtatni, kik fogják  azt végrehajtani.
  • A nem szándékos hibákat ne (nagyon) büntesse egy vezető, mert a hibák a fejlődés részei.

Továbbá elmesélte, hogy a Slovnafthoz kerülésekor sokan megpróbáltak kibújni a felelősség alól, amit 8 év alatt sikerült orvosolni. Az eltelt évek alatt az emberek 70 %-át lecserélte, illetve áthelyezte, hogy maximalizálja a cég teljesítményét.

Miután ismertette saját elképzeléseit, vezetési stílusát és a cég hierarchiáját, a hallgatók kérdéseire is válaszolt. Kifejtette a Slovnafton belüli hozzáállását a nemek közti egyenlőséghez, és megemlítésre került a DAC is.

 

Világi Oszkárt követte Gerendai Károly, magyar üzletember, kultúraszervező, a Sziget Fesztivál alapítója, a Sziget Kft. ügyvezetője.

Gerendai Károly az előadás utáni interjú közben
Gerendai Károly az előadás utáni interjú közben

Gerendai az előtte szóló előadóhoz hasonlóan elmesélte életútját, a Sziget fesztivál és cégének történetét.

A hallgatókat beavatta a Sziget, a Balaton Sound és a VOLT fesztivál  kulisszatitkaiba és érdekes történeteibe, valamint terjeszkedési terveibe.

Vegyenek részt a programokon és tartsanak velünk ugyanis a héten még számtalan remek előadás és egyéb program várható!