Zene nélkül mit érek én?
Néhány napja adott kivételes hangulatú hangversenyt a dél-komáromi zeneiskolában az ELTE Bartók Béla Énekkar és Egyetemi Koncertzenekar, melyet Kovács László Liszt-díjas karmester dirigált.
A különleges komolyzenei csemege alkalmával Hozák Adrienn, igazgatónő és dr. Borhy László, az ELTE rektora, a dél-komáromi ásatások vezető-régésze, a város díszpolgára mondott köszöntőt.
Kovács László, az „Eötvös” együttes direktora elárulta, a Baross Gábor által 1948-ban alapított zenekart nem hivatásos zenészek alkotják, hanem zenerajongó egyetemi hallgatók és oktatók, ettől függetlenül óriási sikerrel szerepeltek már számos hazai és külföldi nemzetközi versenyen és fesztiválon is.
Sőt, a 65 éves együttesnek, amely romantikus, barokk darabokat éppúgy repertoárján tart, mint kortárs műveket, acapellákat és oratóriumokat eddig kilenc CD-je jelent meg.