Kultúra Dél-komárom 2018. 04. 18.

Zongoraleckék Dél-Komáromban

Ez évben immár negyedszer rendezte meg a dél-komáromi zeneiskola a hagyományos Egressy Zongoraversenyt. Évről-évre egyre több a fellépő, így idén már 16 művészeti iskola hozta el tanítványait. Érkeztek növendékek Észak-Komáromból és Ógyalláról is, a magyarországi városok közül pedig mások mellett Tata, Ács, Tatabánya, Mosonmagyaróvár, Budaörs, Pápa és persze Dél-Komárom képviseltette magát.

A dr. Molnár Attila polgármester által megnyitott művészeti versenyen a diákok öt korcsoportban adták elő a választott darabokat. A zsűriben olyan szaktekintélyek foglaltak helyet, mint a Richter János Zeneművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola tanára, Jakab Zsuzsanna zongoraművész, és Kékesi Judit, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola zongoratanára.

A versenyen aranyminősítést szerzett Sulics Barnabás, az ezüstöt Koppány Kata, Fermans Emese és Szakál Zsóka, míg a bronzot Bertalanits Enikő vihette haza. Fikner József és Musitz Áron nívódíjban részesültek, sőt utóbbi művészpalánta különdíjat is kapott.