szerda, november 22. - Olivér (hu) - Elvíra (sk) 1 EUR = 313 HUF 0 °C
Város

Stratégiai partnertalálkozót tartottak a városházán

Nemrég a Dél-Komárom életét jelentősen meghatározó stratégiai jelentőségű cégek vezetőinek tartott tájékoztatót a város vezetése. A rendezvényen dr. Molnár Attila polgármester mellett Czunyiné dr. Bertalan Judit országgyűlési képviselő, valamint dr. Kancz Csaba kormánymegbízott szólt a társaságok képviselőihez.

A polgármester elmondta, a stratégiai partnercégek által befizetett helyi adó rendkívüli jelentőségű a város fejlődésében, hiszen ez a forrás szabadon felhasználható, így azt a képviselő-testület a helyiek számára legfontosabb ügyekre fordíthatja. A városvezető megköszönte a cégek társadalmi szerepvállalását is, hogy aktívan részt vesznek a rendezvények, intézmények támogatásában.

Dr. Molnár Attila ezután ismertette a jelenleg futó önkormányzati pályázatok állását. Ezek szerint a városban 19 EU által támogatott -, 4 határon átnyúló-, 2 kiemelt kormányzati (Csillag erőd, új Duna-híd) és 8 hazai projekt fut, összesen közel 55 milliárd forint értékben.

A legfontosabbak ezek közül a Brigetio öröksége – látogatóközpont kialakítása, a geotermikus hőellátó rendszer kiépítése, a bölcsőde felújítása, nonprofit szolgáltatóház kialakítása, inkubátorház építése az ipari parkban, kézműves alkotóház építése a volt szőnyi bika istállóban, a fiataloknak szóló Esély Otthon Program, a gimnázium energetikai korszerűsítése , interaktív játszótér kialakítása a ligetben, a Zöld Város kialakítása, vízilabdacsarnok és tanuszoda építése, elektromos töltőállomások kialakítása, a Selye János Kórház fejlesztése és mindenek előtt a Csillag erőd és az új Duna híd építése.

FEL