Kultúra 2016. 05. 02.

15 év Déryné szekerén – zenés gálaest és könyvbemutató

A Teátrum 2016. május 7-én, szombaton könyvbemutatót és nagyszabású gálaestet szervez, amelyre szeretettel várja a zenés színházi műfajok – operett, musical – kedvelőit. Az estet kiállítás is tarkítja majd. Az eseményre a komáromi VMK-ban kerül sor.

A Dráfi Mátyás nevével fémjelzett Teátrum színházi polgári társulás 15 éve áll a felvidéki magyar közönség szolgálatában.

Ez idő alatt kőszínház és állandó társulat nélkül 18 teljes estét betöltő, klasszikus előadást vitt színre: egy operát, négy operettet, egy musicalt, négy vígjátékot, három színművet, és öt mesejátékot (ebből három zenés). A kultúrházak rendkívül rossz anyagi helyzete ellenére mindezekkel tájoltak, bejárták Felvidék magyar lakta falvait, városait. Emellett szép számban készítettek önálló műsorokat és esteket is.

A Teátrum a jubileumi, 15. évforduló alkalmával kiadott egy könyvet, amelyben az olvasók elé tárja az elmúlt időszak munkáját. A 240 oldalas emlékkönyv elsősorban a korabeli sajtó cikkein keresztül haladva mutatja be a Teátrum életét, tarkítva visszaemlékezésekkel, színházi sztorikkal, sok-sok színes képpel. A könyv összeállítói a színművész felesége és lánya: Dráfiné Szabómihály Borbála és Hübschné Dráfi Anikó újságíró.

Mivel úgy érzik, a Teátrum tagjai a régi vándorszínészek modern kori utódai, a könyv a 15 év Déryné szekerén címét kapta. E könyv bemutatójára kerül sor május 7-én, a gálaest előtt, 18.00 órától. A szerzőkkel Kiss Réka televíziós újságíró beszélget.

Az ünnepélyes gálaműsor ezt követően, 19.00 órától kezdődik. A közönség viszontláthatja a Teátrum zenés produkcióinak szereplőit, újra meghallgathatja a Csókos asszony, az Olivér, a Gül baba, a Mágnás Miska stb. slágereit. A dalok egy részét 10 tagú zenekar kíséri, Stirber Lajos vezényletével. A gálaest rendezője az a Magyar György, aki gyerekként a Teátrum kötelékei között szeretett bele a színházba – jelenleg pedig a budapesti Operett Színház segédrendezője.

Helyszín és időpont:
2016. május 7. szombat, VMK – Komárom

17:00 Plakát- és kosztümkiállítás
18:00 Könyvbemutató
19:00 Zenés gálaest

A belépődíj ára: 7 euró

 A belépődíjból a rendezők a régi színház helyén készülő Aranyember szobrának befejezését és felállítását kívánják támogatni.

Jegyek kaphatók a Madách és Diderot könyvesboltokban, valamint a következő telefonszámon: 0948 099 965

Szólj hozzá!