Karácsonyra beköltözhettek a lakók az új, városi bérlakásokba
![](/wp-content/uploads/2023/12/411758971_855983533201157_7938485841808482485_n-1-825x432.jpg)
December 15-én vehették át a kulcsokat azok a családok, akik az új bérlakásokba költözhetnek. Komárom önkormányzata a korábbi járási hivatal épületét építette át a Stefánik park szomszédságában, ahol 16 startlakás került kialakításra. A 2-3 szobás lakások a legújabb előírásoknak felelnek meg, A0-ás szigeteléssel. A meleg víz előállítását napkollektorok segítik, az alaksorban tárolók is vannak az ott lakóknak. Az épület mögött parkolók kerültek kialakításra, így a lakosoknak a parkolás sem jelent majd gondot.
A lakásokat igénylők névsora háromszoros volt, a végső névsort a szociális és lakásügyi bizottság sorsolta ki nyilvános ülésén. A lakások az Állami Lakásfejlesztési Alap (SFRB) támogatásával készültek.
Az önkormányzat megkezdte az előkészítését a következő startlakások építésének. Már zajlik a közbeszerzés a projektek elkészítésére, majd május végéig szeretné leadni az önkormányzat a támogatási kérvényét. A projekt során 88 új építésű lakás épülne a Dohány utcában, 8 tömbben kialakítva.
Forrás: Komárom Város FB
![](/wp-content/uploads/2023/12/412312876_856460169820160_6786238734505103394_n-909x682.jpg)
![](/wp-content/uploads/2023/12/411741245_855983503201160_8237233101662943191_n-776x682.jpg)
![](/wp-content/uploads/2023/12/411746335_855983476534496_4915799894542731257_n-1024x652.jpg)
![](/wp-content/uploads/2023/12/411752922_855983676534476_6450041555119891326_n-909x682.jpg)
![](/wp-content/uploads/2023/12/411778350_855983636534480_466610472351504630_n-1024x677.jpg)
![](/wp-content/uploads/2023/12/411753780_855983573201153_593911055309800478_n-909x682.jpg)