Kultúra 2015. 05. 04.

25. Mediawave Film és Zenei Együttlét

PÁRHUZAMOS KULTÚRÁÉRT DÍJAK – 25. MEDIAWAVE FILM ÉS ZENEI EGYÜTTLÉT

Miquéu Montanaro (1955, FRA) – muzsikus, zeneszerző
Egyéni érdeklődése és magyar felesége révén erősen kötődik kultúránkhoz. A jazzmuzsikusként indult ethnomuzsikus nagy szerepet tölt be saját középkori oxitán kultúrájának ápolásában. Muzsikus kvalitásán kívül komoly szerepet játszik a különböző kultúrák közti zenei közvetítésben, a közös zenei alapok megtalálásában. Számos emlékezetes nemzetközi zenei műhely fűződik nevéhez a Mediawave keretében is.

Pintér Ambrus OSB (1940) – mozis, bencés szerzetes, fizika- és matematika tanár
1964-ben szentelték pappá. 40 éve a Pannonhalmi bencés Gimnázium filmklubjának lelke, mozigépésze. Lenyűgöző szabadságfokkal válogatja a filmeket és érinti/érintette meg számos bencés generáció diákjait a filmművészet értékeivel. Nyugodtan nevezhetjük a mozi, mint kihalás szélén lévő forma – egyik – utolsó mohikánjának.

Pintér Béla (1970) – színész, rendező
Stílusteremtő színházi alkotó, napjaink egyik legsikeresebb alternatív színházcsinálója. A Pintér Béla társulatot 1998-ban alapította. Azóta 17 ősbemutatót tartottak a budapesti Szkéné Színházban, egyet pedig a Nemzeti Színházban. Célja, hogy a társadalom és saját személyük kritikus-ironikus megfigyelései alapján – a szó egészséges értelmében vett – nemzeti ihletettségű, kortárs színpadi műveket hozzanak létre. A valóság és az álom, az autentikus és a giccs elegyéből, valamint a magyar népi kultúra egyes elemeiből épül fel az a szürreális világ, mely összes korábbi darabját jellemzi.

Ráduly Mihály (1944) – muzsikus
Ráduly Mihály a legjelentősebb magyar progresszív zenét játszó együttes, a Syrius szaxofonosa és fuvolistája volt. Ráduly – a Pege Quartett-től megválva (Szabados György zenekarában is játszott) – 1970-ben csatlakozott az együtteshez, ezzel létrejött a Syrius legendás felállása. Stílusukra innentől a progresszív dzsessz-rock irányzat volt a jellemző. Még ez évben ausztrál koncertturnéra indultak, ahol komoly sikereket értek el és lemezt is készítettek. A Syrius a 70-es évek egyetlen nemzetközi szinten is egyedi progresszív zenekara volt.

Szepesi Imre ‘’Zöld’’ (1960) – lemezlovas, közösségépítő, fényfestő
Sokan mint lemezlovast ismerik, szeretik. Kevesen ismerik ellenben azt a közösségépítő erőt, amellyel hosszú, szívós munkával felépítette a Méhkasaulának elnevezett fehérvári művészeti közösséget. Vidéki fiatalok sokaságának adott önbizalmat, hátteret és bemutatkozási lehetőséget. Ma már országos és nemzetközi hírű fényfestő és filmes csapat prosperál körülötte.

Wahorn András, eredetileg Pintér András (1953) – festő, grafikus, muzsikus
Autodidakta festőként 1972-ben csatlakozott a szentendrei Vajda Lajos Stúdióhoz. Az 1980-as évek elején képzőművész társaival, ef Zámbó Istvánnal, fe Lugossy Lászlóval és Bernáth(y) Sándorral megalapították a legendás Bizottság zenekart. Hamarosan az alternatív-underground értelmiségi réteg kedvencei lettek a kései Kádár-rendszer viszonyait kritizáló koncertjeikkel, melyek egyben performanszok is voltak. Wahorn neve ekkor vált széles körben ismertté. Mieelőtt rutinná, munkahellyé vált volna 1986-ban abbahagyták a zenélést. Ma ismét muzsikál. A vér nem válik vízzé!

ef Zámbó István (1950) – festő, grafikus, szobrász, zenész
1965 óta foglalkozik festészettel, zenével, irodalommal, filmmel. A szentendrei Vajda Lajos Stúdió egyik alapító tagja. 1969 és 1979 között a szentendrei szabadtéri tárlatok egyik szervezője. 1980-ban az A.E. Bizottság együttes egyik alapító tagja, jelenleg az ef Zámbó Happy Dead Band kommandó-esztrád zenekar vezetője, 1985-ben barátaival megalakította az Új Modern Akrobatika music-performance csoportot, 1987-ben pedig a Vajda Lajos Művészeti Szabadiskolát. 1993-ban létrehozta a Planetári Űrharmonikusok 80 tagú együttest, és 4 űropera előadást tartott. A Mediawave fesztiválok rendszeres fellépője.


DÍJLISTA / AWARD LIST – MEDIAWAVE 2015

Nemzetközi nagyjáték és kisjátékfilm zsűri
International Feature and Short Fiction Film Jury
Stefan KITANOV (BUL): Sofia Film filmfesztivál igazgatója, producer / Director of Sofia Film Festival, producer
Basak EMRE (TUR): director of Festival on Wheels, producer / A festival on Wheels igazgatója, producer
PÁLFI György (HUN): filmrendező / director

Legjobb játékfilm díj / Best Feature Film
Lucy MULLOY (CUBA/UK/USA): Una Noche

Legjobb kisjátékfilm / Best Short Fiction Film
Vahram MKHITARYAN (POL): Mleczny brat / Milky Brother / Tejtestvér

Kisjátékfilm különdíj / Special Mention
SZABÓ Simon (HUN): Fal / Wall

Nemzetközi és Magyar Animációs és Kísérleti Film Zsűri
International and Hungarian Animation and Experimental Film Jury
SZEMADÁM György (HUN): képzőművész, író / fine artist, writer
Victor VELCULESCU (ROM): animációs filmrendező, operatőr / animation film director, cinematographer
Sayoko KINOSHITA (JPN): animációs filmrendező, a Hiroshima Animációs Film Fesztivál igazgatója / animation film director, director of HIROSHIMA Animation Film Festival

Legjobb nemzetközi animációs film / Best International Animation Film
Ülö PIKKOV (EST): Tik Tak

Legjobb magyar animációs film / Best Hungarian Animation Film
SZILÁGYI VARGA Zoltán (HUN): A jókedvű örmény temetése / A Merry Funeral

Legjobb kísérleti Film / Best Experimental Film
BORSODY István & KISS Sándor (HUN): Egy kéz élete / Life of a Hand

Az új utakat kereső fiatal animációs filmesek díja /
Special Prize for Film Makers Looking for New Ways
KOSKA Zoltán (HUN): Social Animals

Nemzetközi dokumentumfilm zsűri
International Documentary Film Jury
Sergey BUKOVSKY (UKR): dokumentumfilm rendező / dokumentary film maker
Boris MITIC (SRB): dokumentumfilm rendező / documentary film director
BUGLYA Sándor (HUN): filmrendező / film director

Legjobb hosszú dokumentumfilm / Best Feature-Length Documentary Film
GERŐ Marcel (HUN): Káin gyermekei / Cain’s Children

Legjobb rövid dokumentumfilm / Best Short Documentary Film
Vita DRYGAS (POL): Noz w wozie / Knife in the Wife / Kés a feleségben

Magyar dokumentum és kisjátékfilmek zsűrije
Jury of Hungarian Documentary and Short Fiction Films
Norah Mc GETTIGAN (IRL): filmrendező / film director
Iliana KITANOVA (BUL): színésznő / actress
Ella DAVLETSHINA (RUS): a Meetings in Siberia Filmfesztivál igazgatója, dokumentumfilm rendező / Director of Meetings in Siberia, documentary film director

Legjobb magyar kisjátékfilm / Best Hungarian Short Fiction Film
HÖRCHER Gábor (HUN): Ricsi

Legjobb magyar dokumentum film / Best Hungarian Documentary Film
ZSIGMOND Dezső (HUN): A rákok királya / King of Crabs

ÚTON Online zsűri
ON THE ROAD Online Jury
DURST György (HUN): producer
MUHI András (HUN): producer
VARGA Balázs (HUN): filmkritikus / film critic

Legjobb online kisjátékfilm / Best Online Fiction Film
Fred GÉLARD (FRA): Free Party

Legjobb online animációs film / Best Online Animation Film
Eva SZEKERESOVA (SLK): A vonzás hatalma / Sila príťažlivosti / Force of Attraction

Legjobb hosszú online dokumentum film / Best Feature-length Online Documentary Film
Pavel FATTAKHUTDINOV & Svetlana BOBROVA (RUS): Great Siberian Rivers. Biryusa / Nagy Szibériai folyók Birjusa

Legjobb rövid online dokumentum film / Best Short Online Documentary Film
DOMONKOS János (HUN): Hajvágás / Haircut

 

tejtestver
Tejtestvér
una_noche
Una Noche