Régió 2014. 06. 06.

40 kilométernyi bicikliút épül a nyáron

A kerékpározás rajongóinak igazán jó hír, hogy jelentősen bővül a közeljövőben a bicikliutak hossza a régióban. A nyár végére Karvára, de akár Gútára is eltekerhetünk Komáromból, csodálva a gyönyörű természetet.

A kerékpáros fejlesztések Komáromban még 2009-ben indultak, amikor megépült egy 2 kilométeres szakasz az Erzsébet-szigeten. A 152 ezer eurós beruházást a város a saját költségvetéséből fedezte. Egy évvel később, a 2010 novemberében átadott Vág-parti útvonal már európai források bevonásával készült. A projekt keretén belül 7,03 kilométernyi szakasz épült a Vág folyó partján a Holt-Vág környékét is átölelve, továbbá 1,33 kilométernyi út épült a Monostori Erőd körül. Az 1,546 ezer eurós fejlesztés 85 százaléka európai, 10 százaléka állami támogatásból valósult meg, és csupán 5 százalékos önrészt kellett fedezni a városnak.

A Vág parton található útszakasz bővítését már az átadáskor betervezte az önkormányzat, az építésre a 2014 nyarán kerül sor. A Komárom-Gúta kerékpárút projekt (HUSK/1101/2.3.1./0239) előkészítője a 7 önkormányzatot összefogó Pons Danubii EGTC volt, partnere pedig a Monostori Erőd kft. A Komáromot a Holt-Vágtól húzódóan a  Gútával összekötő szakasz 17,324 km, a dél-komáromi erődök körül pedig 2,2 km út épül. A közel 2,6 millió eurós beruházás nagy része külső forrás, csak 5 százaléknyi önrészt kell az önkormányzatoknak fizetni. A szerződés aláírása és a közbeszerzés 2014 tavaszán lezajlott. A kivitelező vállalat a szerződés szerint 30 nap alatt végzi el a munkát, aminek legkésőbb augusztusig meg kell valósulni.

Ugyancsak 2014 nyarán valósul meg a Komárom és Karva közt tervezett bicikliútvonal. A projekt már több éve indult Dunamocs község irányítása alatt. A szlovákiai oldalon Komárom, Izsa, Path, Dunaradvány, Dunamocs és Karva a résztvevő partnerek, ugyanakkor a magyarországi oldalon Dunaalmás, Almásfüzitő, Neszmély és Oroszlány kapcsolódott be. A fejlesztés meghatározó része a szlovákiai oldalon valósul meg 2,2 milliós tervezettel, a magyarországi oldalon kerékpár-útvonalak előkészítésére- tervdokumentáció, engedélyek – készülnek, mintegy 400 ezer eurós tételben.

Összesen több mint 28 kilométernyi bicikliutat alakítanak ki, amiből 20 kilométer új építésű lesz. A már meglévő utakat csatolják hozzá Dunaradványon, továbbá Dunamocs és Karva között, ahol már a töltésen aszfaltozott az út. „Aláírtuk a szerződéseket, a finanszírozáshoz szükséges banki hitelek is el vannak fogadbva, és az összes önkormányzat jóváhagyta az önrészt“- tudtuk meg Banai Tóth Pál dunamocsi polgármestertől. Előreláthatólag az építkezés júliusban kezdődik, és 40 napja van a kivitelezőnek a befejezésre.

Bara Zoltán, a Pons Danubii vezetője elmondta, hogy a jövőben szeretnénk megpályázni Komárom és Csicsó összekötését, mivel még ez a rész hiányzik a Duna partján, és akkor Pozsonytól Karváig lehetne kerekezni. „Fontos lépésnek tartjuk a bicikliutak mellett megvalósuló egyéb lehetőségek kialakítását is, amely a turizmus fejlesztése mellett jelentős gazdasági előnyöket és munkahelyeket kínálhat a komáromi régió számára” – véli Bara Zoltán.

logo 11

logo 22

logo 33