Magyar-szlovák lakosságcsere korabeli fotókon
70 évvel ezelőtt, 1947. április 12-én kezdődött el a lakosságcsere Magyarország és Csehszlovákia között. Míg a Csehszlovákiához csatolt felvidéki területekről összesen 76.616 magyart telepítettek át a határon, addig mindössze 59.774 magyarországi szlovák akart Csehszlovákiába költözni.
A II. világháború után az újjáalakult Csehszlovákia reszlovakizáció útján kívánt úgymond lehetőséget adni a szerintük elmagyarosodott szlovákoknak a szlovák nemzethez való visszatérésre. Praktikusan ezt összekötötték azzal, hogy így megmenekülhetnek a vagyonelkobzástól, a kitelepítéstől és megtarthatják állampolgárságukat. Összesen 423 ezer megfélemlített felvidéki magyar adta be reszlovakizációs kérvényét, közülük 327 ezret fogadtak el a hatóságok.
A magyar kormány természetesen nem akarta önként aláírni ezt az embertelen szerződést. Ezt válaszolták a kezdeményezésre: „Ha Csehszlovákia a magyaroktól jövőjének biztonsága érdekében meg akar szabadulni, ami lehet egy nagyon helyes felfogás, akkor csupán a határt kell megfelelően kiigazítani, és nincs szükség arra, hogy embertelenül a lakosok százezreit mozdítsák ki helyükről.”
Csehszlovákia azonban a nagyhatalmak hathatós támogatásával megegyezésre kényszerítette a magyarokat. 1946. február 27-én Budapesten aláírták a lakosságcsere-egyezményt.
A lakosságcsere 1947. április 12-én kezdődött és 1949. június 5-én fejeződött be. A vasúti szerelvények naponta szállították a kijelölt családokat Magyarországra.
Az egyezmény alapján a csehszlovák hatóságok annyi magyart telepíthettek át, amennyi szlovák önként távozott Magyarországról. A csehszlovák kormány várakozásával ellentétben azonban mindössze 59.774 szlovák jelentkezett áttelepülésre, pedig körükben szabályszerű toborzó kampányt folytattak, ugyanakkor Csehszlovákiából 76.616 magyart szállítottak át Magyarországra.
A hátrahagyott vagyont tekintve még nagyobb volt a különbség, mivel Csehszlovákiából a módosabb magyarokat vitték Magyarországra, onnan viszont elsősorban a szegényebb szlovákok akartak áttelepülni.
A Szovjetunió teljes támogatását élvező Csehszlovákia a párizsi békekonferencián szerette volna elérni, hogy a reszlovakizáció és a lakosságcsere után megmaradt 200 ezer magyart is egyoldalúan áttelepíthessék, ez ellen azonban az amerikaiak vétót emeltek.
Egy ideig több ezer magyart tartottak szlovákiai munkatáborokban – az intézkedések által érintett magyarok számát a cseh történészek 30-40 ezerre, a szudétanémet szövetségek negyedmillióra becsülik.
A Szovjetunió teljes támogatását élvező Csehszlovákia a párizsi békekonferencián szerette volna elérni, hogy a reszlovakizáció és a lakosságcsere után megmaradt 200 ezer magyart is egyoldalúan áttelepíthessék, ez ellen azonban az amerikaiak vétót emeltek.
Egy ideig több ezer magyart tartottak szlovákiai munkatáborokban – az intézkedések által érintett magyarok számát a cseh történészek 30-40 ezerre, a szudétanémet szövetségek negyedmillióra becsülik.
Csehszlovákia az 1948 februári kommunista hatalomátvétel után, szovjet nyomásra lezárta a benesi kisebbségellenes időszakot. Az 1948. október 25-i törvény hűségeskü letétele után visszaadta a magyar nemzetiségűek állampolgárságát.
A két ország 1949. július 25-i megállapodása értelmében az áttelepített magyarok vagyona fejében Csehszlovákia elengedte a 30 millió dollár háborús jóvátétel hátralévő részét. A kényszer szülte reszlovakizációs nyilatkozatokat csak 1954-ben érvénytelenítették.
A Benes-dekrétumok hatályon kívül helyezését, az elkobzott vagyonok visszaadását a kommunizmus összeomlása után sem Csehszlovákia, sem az 1993 óta önálló cseh és szlovák állam máig nem tűzte napirendre.
Szöveg forrása: Felvidék.ma, Múlt-kor
