Kultúra 2017. 11. 21.

75. születésnapján köszöntötték Dráfi Mátyást

Komárom város vezetése otthonában látogatta meg Dráfi Mátyást, aki november 17-én ünnepelte 75. születésnapját. A Jászai Mari-díjas színművész mesélt a nemrég színpadra állított munkájáról, a következő hetek kihívásairól és terveiről.

 A műtétre váró Dráfi Mátyást és feleségét otthonában látogatta meg Stubendek László polgármester és az alpolgármesterek. A színművész elmondása szerint csak „alkatrészcserére” megy a kórházba, de tele van tervekkel. A hétvégén mutatta be a Teátrum társulat a Cigánytábor a mennybe megy című darabot, amit Dráfi Mátyás rendezett. A zenés darab bemutatója után már több meghívás érkezett.

A város vezetése gratulált a kerek jubileumhoz, a jó hangulatú találkozón régi történetek és emlékek is előkerültek. Szóba került a színjátszás és a színészi lét kihívásai is.

Dráfi Mátyás 1942. november 17-én született Galántán. 1965-ben végzett a Pozsonyi Színművészeti Főiskolán. 1959-1960 között a Magyar Területi Színház színésze volt. 1965-1980 között illetve 1982 óta a komáromi Magyar Területi Színház, illetve a Komáromi Jókai Színház tagja. 1969-1971 között a Magyar Területi Színház igazgatója volt.

52 éve él boldog házasságban Szabómihály Borbálával, három lányuk született.

Számtalan díjjal ismerték el munkásságát, Komárom város Pro Urbe-díjjal jutalmazta.

(Komáromi Városi Hivatal)

SAMSUNG CSC
SAMSUNG CSC