Sport 2017. 05. 09.

Marcsa Niki: Élmény volt az első közös rally versenyünk!

Dudás Gergő és a komáromi Marcsa Niki első közös versenyét teljesítette nemrég Salgótarjánban, ahol a kitűzött céljaikat maradéktalanul teljesítve értek célba, megalapozva ezzel egy remélhetőleg sikeres és hosszú távú együttműködést. Egyetlen apró kalandjukat gond nélkül átvészelték, erről és teljes a salgótarjáni versenyhétvégéről Marcsa Nikit kérdeztük.

-Hogyan tudtatok készülni, gyakorlatilag teljesen ismeretlenül az első közös versenyetekre? Volt-e bármi, amiben nehezebben tudtatok kompromisszumra jutni?

Különösebb teszt, vagy felkészülés nem volt, az autóval kizárólag élesben ismerkedtem, de emiatt nem aggódtam, nem ez volt az első eset a pályafutásom során, hogy így alakultak a dolgok. Magabiztosan álltam a hétvége elé, a pályákat ismertem, maga a csapat új volt, de éreztem az első találkozás óta, hogy jó lesz ez. Biztos, ami biztos, némi csapatépítésre is sor került, hogy jobban megismerjük egymást a verseny előtt, gokartoztunk, beszélgettünk, jó hangulatban telt az idő. Kompromisszum? Eddig minden felmerülő kérdésben egyetértettünk, elég hasonlóan látjuk a célokat, remélem ez a későbbiekben is így marad. A pályabejárás izgalmas volt, elég szűk időkeretet szabtak rá, de megoldottuk. Gergő, úgy vettem észre szívesen vette a tanácsaimat, tapasztalataimat, azokat megfogadta, illetve beépítettük az itinerbe. Szerintem elég jól sikerült felírnunk elsőre a gyorsaságikat, de nyilván vannak, és lesznek is még pontok, amiken finomítanunk kell az elkövetkező időkben. A pályák jók voltak, különösen tetszett mindkettőnknek az új gyorsasági, Sámsonháza, csak lehetett volna hosszabb is egy kicsit, azt nem bánnák. Zagyvaróna a szokásos hangulatot hozta, részemről az egyik nagyon nagy kedvenc.

 

Mit vártatok magatoktól Salgótarjánban?

Összeszokást, egymásra hangolódást fokozatos gyorsulást, célba érkezést. Úgy érzem ezt maradéktalanul sikerült abszolválnunk.

Salgó Rallye 2017 Rallye2 Salánki Gábor 0471 Custom

 

-Kalandosan indult a vasárnap reggel. Milyen volt a verseny többi része?

Szombaton, a prológon igyekeztünk a nézőket szórakoztatni, ezt a hátsó kerék megkövetelte. Ábrisért, egy remek kezdeményezésért, az összefogásért autóztunk. Sietősen indult a vasárnap reggel, futópercre érkeztünk az időellenőrző állomásra, majd Kazáron a hídnál a lassító után sikerült beforognunk. De kizárólag, csak azért mert ott álltál, no és persze a fotók kedvéért. Komolyra fordítva a szót, annyi történt, hogy szimplán nem adta ki. A reggeli drukkban előfordul az ilyesmi. Ez volt az egyetlen malőr a nap folyamán, amiből még lehetett volna, de azt Gergő szépen mentette a továbbiakban. Technikai problémánk a motorral adódott ugyan a hétvégén, de a fiúk már dolgoznak az ügyön, biztos vagyok benne, hogy megoldás is születik rá hamarosan. Élmény volt a közös munka, a közös a versenyzés, nagyon jó hangulatban autóztunk egész nap, örültünk nagyon a célba érésnek. Úgy vélem, Gergő teljesítménye a miskolci versenyhez mérten sokat javult, bízom benne, hogy a kellő alázattal, és kitartással elvégzett munka meghozza majd gyümölcsét. Idén minden pálya, minden közös versenyhétvége új lesz a számunkra, ahol a maximális helytállásra fogunk törekedni. Igyekszem Gergőnek minden támogatást megadni, tapasztalataimat átadni, a lehető legtöbb súlyt levenni róla, hogy minél jobb eredményeket érhessünk majd el. Először magunkhoz mérten, aztán a többit majd meglátjuk.

-Hol találkozhatunk legközelebb veletek?

-Szombathelyen lesz a következő megmérettetésünk, az autó már felkészítés alatt, mi pedig izgatottan várjuk a kiírást, hogy fel tudjuk készíteni magunkat a feladatokra, bízva a jó folytatásban. Szeretnénk megköszönni a szülőknek és minden támogatónak, hogy lehetővé tették a sikeres célba érkezést Salgótarjánban. A versenyen résztvevő sportbíróknak, dolgozóknak is köszönjük a színvonalas munkájukat!

Forrás: www.rallye2.hu

Salgó Rallye 2017 Rallye2 Salánki Gábor 0705 Custom