Ilyen volt a Bársonyos forradalom Komáromban
1989. november 17-én a nemzetközi diáknap és az 1939-ben történt tragikus események 50. évfordulója alkalmából Prágában több ezer diákból álló csoport gyűlt össze, amelyet a rendőrség speciális osztagai brutálisan szétvertek. Az erőszak elleni tiltakozás az egész országban óriási hullámokat vetett.
Csehszlovákiában a bársonyos forradalom névre keresztelt tüntetéshullám vezetett el néhány hét leforgása alatt a kommunista diktatúra felbomlásához, és nyitott utat a demokráciának. A forradalmi lelkesedés 1989 utolsó hónapjaiban a szlovákiai magyarság legfontosabb központjában, Komáromban is érezhető volt.
A bársonyos forradalmat gyakorlatilag a diákok – főiskolások és középiskolások – robbantották ki, de vezető szerepük volt a színészeknek is. Ez utóbbi Komáromra is jellemző volt: a Jókai Színház – akkori nevén Magyar Területi Színház (MATESZ) – művészei hamar reagáltak a prágai színészek felhívására, és elítélték a Vencel téri tüntetőkkel szembeni rendőri fellépést. Bejelentették, hogy november 21. és 27. között semmilyen színházi előadáson nem játszanak, egyúttal sztrájkbizottságot alakítottak, és csatlakoztak az általános sztrájkhoz. A színészek közül többen is részt vettek a komáromi események alakításában, vitafórumok moderálásában, nagygyűlések szervezésében, illetve tartották a kapcsolatot a Prágában, Pozsonyban zajló ellenzéki tanácskozások képviselőivel.
Érkeznek az emberek a komáromi demonstrációra
A komáromi tiltakozó megmozdulásra a Kertész utcában, a Piramis-épület (akkor a Nemzeti Front épülete) előtt került sor, és a visszaemlékezők szerint több ezren vettek részt rajta. A kétnyelvű akciót Dénes Éva művészettörténész és Skronka Tibor színművész moderálták, akik a sztrájkhoz csatlakozó intézmények, iskolák, üzemek leveleit olvasták fel. Jelen voltak a komáromi középiskolák diákjai – az ógyallai középiskolások ráadásul gyalogosan érkeztek Komáromba –, valamint szakszervezetek, dolgozók is. Szabad választásokat és többpártrendszeren alapuló, valódi demokráciát követeltek.
A kulcsokat csörgető demonstrálókkal a buszsofőrök is kifejezték a szolidaritásukat oly módon, hogy a buszok nappal is világítva (akkor még ez nem volt kötelező), dudálva járták a várost. „Óriási volt az összefogás és a lelkesedés, pedig mindenki félt egy kicsit. Ekkor még nem létezett gyülekezési szabadság, szólásszabadság, ekkor még minden bizonytalan volt, másnap bárki elveszíthette volna az állását” – emlékszik visza Dénes Éva.
Hamarosan különféle polgári kezdeményezések alakultak Komáromban és a környéken, mint például a Független Magyar Kezdeményezés (ebből nőtte ki magát a magyar párt) vagy a Nyilvánosság az Erőszak Ellen (VPN). December 16-ig már 91 különféle szerveződés jött létre. Tekintettel a nagy számra, a Tiszti pavilonban egy járási koordinációs központot hoztak létre, amely képviselte a polgári csoportokat az állami intézményekkel folytatott tárgyalások során. December elején megalakult Komáromban a Kommunisták Demokratikus Fóruma, mely felszólította a „tisztességes” kommunistákat a személycserék végrehajtására és a párbeszédre az ellenzéki kezdeményezésekkel.
1989 decemberében Csehszlovákiában új kormányt neveztek ki, és az akkori államfő, Gustáv Husák lemondott elnöki posztjáról. Az új elnök a bársonyos forradalom vezéralakja, Václav Havel lett, aki országjáró körútja keretében, Alaxander Dubček kíséretében Komáromba is ellátogatott 1990 júniusában.
Érdekesség, hogy az elnök és kísérete a várakozásokkal ellentétben nem autóval, hanem helikopterrel érkeztek a városba, a Vág-parton szálltak le. Ez az információ valahogy kiszivárgott, és már itt is ünneplő tömegek várták Haveléket.
Az Új Szó tudósítása szerint a Független Magyar Kezdeményezés komáromi szervezete és a lakosság nevében Soóky László köszöntötte az új csehszlovák elnököt, és beszédet mondott Zászlós Gábor, a Szlovák Nemzeti Tanács alelnöke is. Havel a hajógyárba is ellátogatott, majd a Hajós Áruház erkélyéről szólt az éljenező, többezres tömeghez. A sajtóbeszámoló szerint „a résztvevők virágokkal árasztották el az elnököt, ám akadtak disszonáns hangok is: Elég volt a föderációból; Na Slovensku po slovensky! Talpra, szlovákok! A mintegy száz főből álló csoport kiabálását azonban elnyomta a többség hangja.”
Források: Dunatáj, Napunk, Fotó: Szabó László és Pinke László archív
Fotógaléria:
