Kultúra 2019. 10. 11.

A Barátok közt-ben kapott szerepet a Jókai Színház színésze, Tóth Károly

Tóth Károly színművész tegnap jelent meg Magyarország egyik legrégebb óta futó televíziós sorozatában, mint Simon. A Komáromi Jókai Színház fiatal színésze egy laza, sportos motoros srácot alakít a Barátok közt című sorozatban, akiről idővel majd több minden is kiderül majd.

A Barátok közt új szereplőjével a Jókai Színház munkatársai készítettek interjút. Az alábbiakban ezt közöljük.

„Néztem a Barátok közt sorozatot, ami, ha jól tudom, Magyarország első napi sorozata volt. Akkoriban ez nagy szenzációnak számított“ – mondta a színész, majd bevallotta, később már nem nézett annyit tévét, a sorozatnézés is alulmaradt, ám a sorozat huszadik születésnapja környékén még a megszokottnál is felkapottabb téma volt a Barátok közt. „Újra bele-belenéztem, de akkor még nem gondoltam volna, hogy a ››leendő munkahelyemet‹‹ nézem. Majorfalvi Bálint kollégám révén jutottam el egy castingra, amit négy hónap csend követett. Azután konkrét szereppel kerestek meg. Simon lettem“ – mesélte a Kassáról indult színművész, Tóth Károly.

Sorozatbeli karakteréről azt nyilatkozta, hogy Simon a titokzatos idegen, egy rendkívül spontán, laza és tiszta szívű ember, amolyan jó gyerek. „Élvezi az életet, sportol, motorozik, de idővel egyre több minden derül ki róla… Az írók beletrafáltak, ugyanis én is valahogy így jellemezném magam“ – ismerte be.

Vajon azonnal befogadták? „Az első forgatási napom szuperül telt. Nem volt sok tapasztalatom a filmezés terén, de a stáb összes tagja türelemmel kezelte ezt, ami pozitív löketet adott az önbizalmamnak. A nap végére úgy éreztem, mintha évek óta együtt dolgoznánk“ – vallotta be a színész, aki azt is elárulta, úgy tudja, hosszú távon számolnak a sorozatban a figurájával.

Szeretne sokáig Barátok közt maradni? „Ha elutaznék Indiába, legalább két-három hónapra lenne szükségem, hogy egy kicsit beolvadjak az ottani életbe, élni tudjam az indiai hétköznapokat. Ugyanezt érzem a Barátok közt esetében. A színház mellett mindig érdekelt ez a világ is. Idő kell, hogy megismerjem. Eddig nagyon jól érzem magam, nem állnék tovább. Tehát a válaszom igen“ – erősítette meg Tóth Károly, aki saját bevallása szerint a napi sorozat adta népszerűségre nincs felkészülve.

„Azt hiszem, nem is nagyon lehet ilyesmire felkészülni. Bedobnak majd a mély vízbe, aztán kiderül, hogy tudok-e úszni“ – fogalmazott.

Tóth Károly elmondta, bár az idén nem tudott új színházi bemutatót vállalni, a jövőben igyekezni fog egyensúlyban tartani színházi és tévés munkáit. „Az eddigi szerepeimet természetesen viszem tovább!“ – tudatta, és azt is elárulta, meghívja majd a Barátok közt néhány szereplőjét valamelyik komáromi előadásra. „Ajánlom, hogy ők is meghívjanak engem az ő előadásaikra!“ – nevetett.

Végük pedig, hogy milyen feladat elé állította a sok forgatás? „Hullámzó a terhelés. Voltak nagyon húzós időszakok, de szerencsére mindig akad két-három összefüggő nap a forgatások alatt feltöltődésre, pihenésre, új szövegek tanulására. A legnehezebb talán a szövegtanulás. Sok a szöveg, és nincs idő érlelgetni. Szerencsére, szeretem csinálni és ez mindent könnyűvé tesz!“ –tudatta búcsúzóul a Barátok közt új szerepolője, Tóth Károly.

(jokai.sk, képek: RTL Klub )