Kultúra Dél-komárom 2019. 08. 14.

KicsiÓriás nem csak kicsi óriásoknak

A nemrég alakult dél-komáromi együttesben középiskolások és negyvenen túli szülők muzsikálnak együtt, jó példájuk üzenettel is bír, az együtt zenélés örömében közösen osztoznak az eltérő generációk. Mindez betudható a zene jótékony hatásának, így ebből nemcsak a zenekar tagjai, de fellépéseik alkalmával közönségük is profitál.

Névválasztásunk hűen tükrözi, amit az embercsemetékről gondolunk: kicsi termetű, de óriás lelket, óriás tiszta tudást és hatalmas szívet cipelő teremtmények, akik – bár kicsik – mégis igazán nagy dolgokra képesek – mondta Hajnal Dóra, az együttes énekese.

Az első fellépésük áprilisban, a költészet napján volt, az óvodások hangos tapsa a folytatásra ösztönözte a csapatot.

– Ekkor döbbentünk rá, több is lehet ebben a formációban, és megkezdtük a saját szerzemények készítését – tette hozzá Hajnal Dóra.

Az elmúlt időszakban többször találkoztak a próbateremben, amelynek egy családi ház adott otthont, és összeállították a következő repertoár dalait. Az újonnan alakult komáromi együttes kérésre megkapta a néhai Utassy József, Kossuth-díjas költő feleségétől az engedélyt arra is, hogy gyermekverseit megzenésítsék, amely nagyban meghatározza majd a következő összeállításukat, amelyben legalább egy tucatnyi saját szám is szerepel majd. Egy év alatt a zenekar összetartó társasággá érett, amelyben régóta tartó barátságok is mozgatják a szálakat.

– Legutóbb a Csobbanó fesztiválon léptünk színpadra. Jó érzés volt otthon, saját városunkban, ismerős arcoknak zenélni – emelte ki Hajnal Dóra, aki elmondta azt is: szeretnének minél több helyen bemutatkozni, és örömet szerezni a gyermekhallgatóságnak – szeptemberben a bábolnai Kukoricafesztiválon, valamint Dunaalmáson és Komáromban is fellépnek.

Új vizekre eveznek

A zenekar kishajója most új vizekre evez. Míg tavasszal József Attila, Petőfi Sándor, Weöres Sándor, Áprily Lajos, vagy akár Pósa Lajos költeményeivel indítottak, addig mostanra úgy gondolják: maguk is alkothatnak új, énekelhető szerzeményeket. Mint elmondták, ezek csupán óvatos próbálkozások, majd a közönség eldönti, mindez hogyan sikerül. Az biztos, hogy a verssorokat a felnőttek számára is szerethetően tálalják. Céljuk, hogy érdekessé tegyék a versek és a zene csodás világát a kicsik számára, és interaktív koncertjük vidám élmények forrása legyen.

(kemma.hu)