A Fehérlaposok felvidéki ősbemutatója

Március 3-án, szombaton tartották a Magyarock Dalszínház-Fehérlaposok című rockoperájának felvidéki ősbemutatóját Révkomáromban. Másik Lehel és Vizeli Csaba szerzőpáros darabját vitték színre a remek fiatalok, amely rólunk, felvidéki magyarokról szól!

Már fél öt körül megérkeztünk a helyszínre és terepszemlét tartottunk. A Városi Művelődési Központból kellemes zenét hallottunk kiszűrődni, s miután a nézőtérhez értünk, már Vizeli Csaba integetett. Kellemes, barátságos ember, messziről üdvözölt, parolázott, majd megköszönte a Dalszínházról szóló írást. S mint megjegyezte, Varga Miklós nemsokára befejezi a „hangolást” és a rendelkezésünkre áll egy interjú erejéig. Nos, az István, a király címszerepében is tündöklő, az Európa és megannyi remek sláger előadója, közel fél órát szánt ránk, és rengeteg érdekességet osztott meg velünk gyermekkoráról, a kezdeti szárnypróbálgatásairól, a csúnya szóval élve „befutottsági időszakról”, sőt egyik kedvenc hobbijáról, az általunk preferált futballról is cseverésztünk. A közeljövőben elolvashatjátok…

Már 6 óra magasságában járhattunk. Kezdtek szállingózni az emberek. Sajnos, szállingózni. A nézőtér közel sem telt meg, de akik ott voltak, egy újabb remek előadást láthattak. S mint azt a színészek előzetesen vázolták, teljesen más érzés bemutatni a kitelepítésről  és a deportálásról szóló darabot Felvidéken, mint az Anyaország területén, így a nézőkben is különös érzések kavarogtak. Mint azt Feszty Zsolt, a TÜKör elnöke megjegyezte, mindenkit szeretettel üdvözöl, mégha kevesen is vagyunk! A támogatásokat máshova „csöpögtetik“.

Kevesen, ja! Ahogy Rajkovics kolléga egy találó blogbejegyzésében kifejtette: „A szlovákiai magyarság lassan, de biztosan halad történetének vége felé. A határok mögé szakadt nemzetrész ezen hányada ugyanis elolvad. Lassan, de biztosan. A saját hibánkból.“

A közömbösség! Manapság nem „trendi“ magyarnak lenni. Hajráznak a politikusok, azok akik majdan képviselni hivatottak bennünket! Mentségükre szolgáljon, hogy kulcstartókat, színes ceruzát, golyóstollat, jégkaparókat, fotókkal ellátott gyümölcsteát, bambit osztottak a premier helyett? Mert nem sok öltönyös, mosolygós diplomatát láttunk…Max. amikor, előadás után a városban kocsikáztunk, az utak melletti óriásplakátokon. De hagyjuk is, lelkük rajta! Nem tolakodunk-tülekedünk a húsosfazékhoz, inkább diétázunk…

Az ősbemutató fantasztikus volt. Már harmadszor láttam a remek darabot, de most is tudtak újat mutatni a Magyarock! Csak dícsérni lehet ezt a kiváló társulatot, hisz minden tagja a maximumot nyújtotta. A legkisebb gyermek színjátszóktól kezdve a vendégművészekig. Magamhoz öleltem volna az összes kiváló embert! Megható, megrázó, igaz történet a felvidéki kitelepítettekről, akiknek drámai sorsát mutatta be a darab, s az a mérhetetlen fájdalom, amelyet átéltek, szinte tapintható volt.

Az előadás végén a közönség állva, szűnni nem akaró vastapssal honorálta a Magyarockat. Ezen a szombat estén újabb művészi élményben volt részünk, amelyet szívből köszönünk a társulatnak! Azok nevében, akik ott voltak…

(ha, fotó: Hráček Adrián)