Kultúra 2024. 10. 07.

A fiú – tantermi bábelőadás a szabadságvágyról ezúttal felnőtteknek

2024. október 15-én 19.00 órai kezdettel mutatja be a Vekker Műhely legújabb előadását
Christopher McCandless igaz története alapján a komáromi RÉV-A Magyar Kultúra Házában.


A Fiú elindul a vadonba. Morzsolgatja le magáról az emberi kapcsolatokat,
megmerítkezik a világban, így kell élni, a bőrén érzi a szelet, a hideget, az esőt, a földet, a
„koszt”. Amikor emberekkel találkozik, akkor ezzel a kosszal együtt találkozik velük. Őt ne
akarják máshogyan látni, mint ebben a világtól poros állapotban. Személyiségének fontos része
a rejtélyesség – nem értik, és ő tesz is azért, hogy ne értsék. Kevesen merünk magányosak lenni,
keveset merünk magányosak lenni. És ő mégsem magányos a szó szoros értelmében, minden
falat lebont a világ és maga között, miközben jelenlegi és korábbi élete közt egyre magasabb a
fal. Amikor visszajön talán, megint tud beszélni az apjával, talán harcos aktivista válik belőle,
az afrikai éhezés ellen küzdve. Talán nem, ezt nem tudjuk. Nem jön vissza. Ő azt mondaná,
hogy megérte. Ő azt mondaná, hogy megérte?
Rendezte: Fodor Orsolya
Játsszák: Czuczor Nóra, Kalocsányi Gábor, Lanstyák Ildi
Látvány: Radetzky Anna
Író, dramaturg: Gaál Anna
Zene: Frank Tamás

Előzetes jegyigénylés az info@vekkermuhely.com-on.

A cikk támogatója Komárom Városa