Kultúra 2020. 09. 08.

A komáromi Egressy Béni VMK és a komáromi Csemadok közös programja

A komáromi Egressy Béni Városi Művelődési Központ felvállalt célja, hogy ne csak a város lakosainak, hanem a régió lakossága számára is magas színvonalú kulturális programokat biztosítson. Ez a szándék azonban csak más szervezetekkel való együttműködéssel valósulhat meg, épp ezért egyeztetett 2020. szeptember 3-án Lakatos Róbert, a komáromi Egressy Béni Városi Művelődési Központ igazgatója Petheő Attilával, a Csemadok komáromi Területi Választmányának elnökével.

Találkozásuk eredményeként a Csemadok Komáromi Területi Választmánya és a komáromi művelődési ház „Csemadok-bérletet” alapított, mely a komáromi művelődési ház három kiemelt rendezvényére – a Harmónia-díj átadására, a Lehár-gálára, valamint a kassai Thália októberi vendégjátékára érvényes.

A Csemadok Komáromi Területi Választmánya ily módon is támogatni szeretné Lakatos Róbertnek azt a kezdeményezését, mely hazai, szlovákiai magyar alkotóknak kínál megmutatkozási lehetőséget.  Az intézmény új vezetésének hazai művészeti élet felkarolására és fellendítésére irányuló koncepciója találkozik a Csemadok TV törekvéseivel, épp ezért hosszú távú együttműködést terveznek. Azon túl, hogy a Csemadok komáromi szervezetei nézőket szerveznek az említett rendezvényekre, az Egressy Béni Városi Művelődési Központ művészeti csoportjai is fellépnek majd a járási Csemadok rendezvényeken.

A „Csemadok-bérletet” elsősorban a Csemadok komáromi járási szervezeteinek tagjainak kínálják a szervezők (ez közel 6000 Csemadok tagot jelent), akik kedvezményes áron válthatnak jegyet a Harmónia-díj ünnepi átadására, a Lehár Ferenc születésének 150. évfordulója alkalmából szervezett gálaműsorra, valamint a Légy jó mindhalálig című musicalre, a kassai Thália Színház október 15-i előadására.