Régió 2018. 02. 22.

A komáromi kék tábla még hosszú évekig a helyén maradhat

A tegnapi nap során tudósítottunk arról a szaktárca által kiadott rendeletről, melynek eredményeként a nemzetiségi kisebbség nyelvén kihelyezett helységnévtáblák az államnyelvűekkel azonos méretűek és csaknem azonos megjelenésűek lesznek. Legalábbis egyszer majd minden bizonnyal…. Érsek Árpád nyilatkozata szerint ugyanis ez korántsem biztos, hogy a közeljövőben fog bekövetkezni. 

A gyakorlatban nem feltétlenül fogjuk a közeljövőben érzékelni a kisebbségi helységnévtáblák méretére és színére vonatkozó változásokat. Érsek Árpád, a szlovák kormány közlekedési és építésügyi miniszterének nyilatkozata alapján ugyanis a táblák cseréje a rendelet elfogadása ellenére sem fog tömegesen lezajlani a jövőben. Az új táblák csupán akkor kerülnek majd kihelyezésre, amennyiben a régiek elhasználódnak, vagy állapotuk megkívánja majd a cserét.

„Nem fogják most azonnal, tömegesen kicserélni a táblákat. Csupán abban az esetben, ha sérült, átfestett vagy rossz állapotban lévő tábláról szereznek majd tudomást. Ekkor kerülnek majd csak ki az új rendeletnek megfelelő táblák” – ezzel reagált Érsek Árpád többek között Juraj Blanár (SMER-SD) és Anton Hrnko (SNS) kritikáira. A kormánypárti képviselők az új táblák és a rendelet szükségességét kérdőjelezték meg a napokban. Juraj Blanár szerint azon túl, hogy a pénz fontosabb dolgokra kell, a táblák cseréje egy olyan felesleges lépés, mely csak megzavarja a lakosok közötti jó kapcsolatot. Anton Hrnko emellett azt is szóvá tette, hogy szerinte a Most-Híd párt kész tények elé állítja a koalíciós partnereket és, hogy a változásokról nem tárgyaltak a Koalíciós Tanácsban.

Érsek Árpád, és a tábla-rendelet egyik lehetséges darabja (fotó: bumm.sk)

Míg jelen pillanatban a település kisebbségi nyelvén feltüntetett neve egy kék színű, kisebb táblán szerepel, az új táblák az államnyelvűekkel azonos méretűek és fehér színűek lesznek. A szabályozó rendelet idén februártól lép törvénybe. „Nem értem, miért provokáltam volna ezzel bárkit is. Ez a belügyminisztérium rendelete. A táblákat csak akkor fogják majd kicserélni, ha állapotuk megkívánja majd azt” – tette hozzá Érsek Árpád.

Így, habár a rendeletet már elfogadták, könnyen elképzelhető, hogy többek között a komáromi „kék tábla” is hosszú évekig még a helyén marad.

(Szia Komárom, tasr)