Régió 2018. 02. 21.

A szlovákkal azonos méretűre cserélik a helységnévtáblákat

Megkezdődik Szlovákiában a nemzetiségi nyelvű helységnévtáblák cseréje, az új táblák nagyságukat tekintve azonos méretűek lesznek az államnyelvűekkel – közölte az MTI-vel a szlovák közlekedési és építésügyi minisztérium kedden.

Szlovákiában közel 600 olyan település van, ahol a kisebbségi nyelvet használók aránya eléri (vagy meghaladja) a 20 százalékot. Ezeken a helyeken a szlovák nyelvű helységnévtábla mellett így kihelyezésre kerülhet egy tábla a kisebbség nyelvén is.

Az említett táblák ezeken a településeken az elmúlt években vizuális kivitelezésükben eltérőek és kisebbek voltak, mint az államnyelvűek. A szaktárca nemrégiben kiadott rendelete ezen a formaiságon változtat, lényegében lehetővé téve, hogy a nemzetiségi nyelvű helységnévtáblák az államnyelvűekkel azonos méretűek és csaknem azonos megjelenésűek legyenek. A táblákban egy különbség van, az, hogy míg az államnyelvű táblának fekete, addig a nemzetiségi nyelvű táblának kék lesz a kerete.

  „A dizájn és nagyság megváltoztatása egységessé teszi a táblákat és így növeli a jelzések átláthatóságát – mondta a változtatás kapcsán Érsek Árpád, a szlovák kormány közlekedési és építésügyi minisztere. A szaktárca közlése szerint a táblák cseréje nem egyszerre, hanem folyamatosan zajlik majd, a cseréről az elsőrenedű főutakon a Szlovák Útfelügyelet (SSC), alacsonyabb rendű utak esetében pedig a megyék és az érintett települések hivatottak gondoskodni. Egy tábla, áfával együtt 108 euróba kerül majd.

A változtatásról Őry Péter, az Magyar Közösség Pártja (MKP) Országos Tanácsának elnöke az MTI-nek azt mondta: sajnos csak vizuális változtatásról van szó, mert bár pozitív, hogy a táblák nagysága megváltozik, a törvényi háttér esetében ez nem igaz, mivel az érintett települések önkormányzatai hivatalos dokumentumaikban továbbra sem használhatják a településük nevét az ott élő nemzetiség nyelvén. Rámutatott: az Európa Tanácsnak a regionális és kisebbségi nyelvek támogatásáról és védelméről idén elfogadott határozata felszólítja a tagállamokat, hogy regionális nyelveiket, illetve nemzeti kisebbségeik nyelvét azok használatában tegyék egyenértékűvé az államnyelvvel, ettől pedig a jelenlegi szlovákiai szabályozás még távol áll.

(mti)

⬇️ GÖRGESS TOVÁBB ÉS SZAVAZZ! ⬇️

[poll id=”6″]