Kultúra Dél-komárom 2019. 01. 25.

A múzeum is ünnepli a magyar kultúrát

A magyar kultúra napja alkalmából Dél-Komáromban számos színvonalas programon vehettünk részt a mögöttünk álló héten. Hétfőn a zeneiskolás növendékek adtak komolyzenei koncertet, kedden a kicsiknek mutatta be a Hetvenkedő János című darabot a Magyar Népmese Színház, ugyanezen a napon a Jókai Színház igazgatója, Tóth Tibor állított színpadra előadói estet Arany János balladáiból, Tetemre hívás címmel. Az eseménysorozat ma délután a Képzőművészeti Gyűjteményből válogató tárlat megyitójával ér véget a Klapka György Múzeumban.

Számadó Emese múzeumigazgató elmondta, a kiállítás valóban különleges, unikális élményt ígér: a gyűjteményben ugyanis a méltán híres külföldi alkotók darabjai mellett, nagynevű komáromi művésztanárok és amatőr képzőművészek munkái is fellelhetők.

Látható lesz többek közt Kecskés Ágnes Munkácsy-díjas iparművész Himnusz című gobelinje, Szamódy Zsolt Olaf fotóművész erőd-sorozata, Povozsányi Irma több akvarellje, Rafael Viktor Győző számos festménye, Berecz Gyula szobrai, vagy épp Óváriné Furján Rita olajképei is.

 

A 16.00 órakor nyíló kiállítást Kőnig Frigyes képzőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem professzora ajánlja az érdeklődők figyelmébe. A kiállítás április 7-ig várja a látogatókat.

(Nyitókép: Magyar Himnusz táblakép I www.kolcsey.org I A fotó csak illusztráció)