Város Dél-komárom 2018. 02. 22.

A reneszánsz korba repít vissza a művelődési ház programja

Vásári forgataggal, kamarai előadással és reneszánsz táncházzal – egyebek közt ezekkel a programokkal várja az érdeklődőket szombaton a Petőfi Sándor Művelődési Házban a tizedik Reneszánsz nap – írja a komaromhirado.hu.

A dél-komáromi Petőfi Sándor Művelődési Ház színházterme szombaton 10 órától ismét, idén immáron tizedik alkalommal alakul át vásártérré. A színes programok mellett a hagyományos Reneszánsz napon a Komárom-Esztergom Megyei Népművészeti Egyesület alkotói is árulják majd portékáikat.

„A népi mesterségek bemutatása mellett számos érdekes programmal hívjuk a kicsiket és a nagyokat egyaránt. A gyerekeket délelőtt kézműves foglalkozással és bábszínházzal várjuk, a felnőtteknek pedig népművészeti bemutatóval, vásári forgataggal, valamint kamarai előadással és reneszánsz táncházzal készülünk” – mondta el a Helyi Híradóknak Nyikus Anna, a művelődési ház vezetője.

„Ebéd után a Győri Gitáregyüttes és a Duna Népdalkör ad reneszánsz hangulatú énekes-zenés előadást, a napot pedig az Újhold régi zene- és táncegyüttes reneszánsz muzsikája és táncháza zárja. A Reneszánsz nap mindenki számára felhőtlen szórakozási és kikapcsolódási lehetőséget nyújt a hétvégén” – emelte ki Nyikus Anna.

(komaromhirado.hu)