Város 2013. 11. 01.

A Selye János Egyetem Tanárképző Kara és kollégiuma melletti munkálatokról

Városunk lakói bizonyára észrevették, hogy az egykori Sirály szálló, ma az egyetem kollégiumának otthont adó épület és a Tanárképző Kar épülete mellett szorgos munkálatok folynak. A helyszínen szerzett információink alapján sportpálya és park épül, valamint a parkoló felújítása van folyamatban.

Tóth Adriennhez, az egyetem gazdasági főigazgatójához fordultunk bővebb tájékoztatásért, aki kérdéseinkre készségesen válaszolt:

„Igen, az említett helyen valóban sportpálya és park épül, valamint a parkoló felújítási munkálatai folynak. Az akció beruházója a Selye János Egyetem, a pénzügyi fedezetet egyetemünk és a Szlovák Oktatási Minisztérium közösen biztosítja. Az építkezés kivitelezője a komáromi Darton kft., aki a munkát október elején kezdte, és három hónapos határidővel vállalta a annak befejezését. A kedvező időjárásnak és a szorgos munkának köszönhetően az építkezés olyan gyors ütemben halad előre, hogy a munkálatok már november végére befejeződhetnek. Ettől függ majd az építkezés átadásának időpontja is“ – tájékoztatott bennünket a Selye János Egyetem gazdasági főigazgatója.

( szia, fotó: Méhes Kitti )

[juicebox gallery_id=”63″]