Mix 2018. 07. 04.

Duplájára nőtt a férőhelyek száma a Selye János Egyetem kollégiumában

Duplájára nőtt a Selye János Egyetem Kollégiumának kapacitása, így nem kell visszautasítaniuk helyhiány miatt a jelentkezőket – idézi a komaromhirado.hu Duba Attila kollégiumigazgató szavait a keddi sajtótájékoztatóról.

Kedden sajtónyilvános eseményen mutatta be Petheő Attila, a Selye János Egyetem kommunikációs vezetője és Duba Attila kollégiumigazgató az intézmény új kollégiumrészét.

„A Selye János Egyetem célja, hogy a távolabbról érkező hallgatók számára kulturált szálláslehetőséget biztosítson. Az új kollégium emellett konferenciák megszervezésére, valamint a városba érkező diákoknak is szállást biztosíthat a jövőben az épületrészben” – mondta el a sajtótájékoztatón Petheő Attila.

Duba Attila kitért arra is, hogy a magyar Országgyűlés több mint egymilliárd forinttal járult hozzá a Sirály 2 kollégium megvásárlásához, hiszen sok diák érkezik Magyarországról is az egyetemre.

Duplájára nőtt a Selye János Egyetem Kollégiumának kapacitása, így nem kell visszautasítanunk helyhiány miatt a jelentkezőket. A hat emeletes épületrészben 354 plusz férőhely jött létre, így több mint 700 hallgatónak tudunk szálláslehetőséget biztosítani a következő szemesztertől” – emelte ki a kollégiumigazgató.

A Sirály Kollégium lakóit 2 és 3 ágyas, felújított, balkonos szobákkal várja. Minden szobához saját, felújított fürdőszoba tartozik WC-vel és zuhanyzóval. A kollégium közvetlen közelében fellelhető több nagyobb hipermarket, áruház és bevásárlóközpont is, így a napi bevásárlást könnyen, gyorsan és kényelmesen el lehet végezni.

Az egyetem távolabbi épületeibe járó hallgatók könnyedén eljuthatnak a belvárosba, hiszen a városi buszmegálló 100 méterre található a kollégiumtól.

Az elmúlt években nemcsak a szobák, de a kollégium környéke is megújult, ahol a multifunkciós sportpálya mellett parkoló és park is várja a kollégistákat.

(komaromhirado.hu)