Andruskó évértékelője

Szilveszter alkalmával szerettünk volna egy humoros évértékelőt készíteni, amelyre felkértük a legfoglalkoztatottabb komáromit, akiről a legtöbbet írtunk az év folyamán, legolvasottabb írások születtek. A top 5-ös listavezetője válasza nélkül viszont nem láttuk értelmét a „slágerlistának”. Kicsit elrontotta a szórakozásunkat, dehát ez van! Andruskó Imre igazgató úr ezt a szalagavatói beszédet juttatta el hozzánk, amit amolyan summázásként is fogadhattok, bár mi inkább más stílusúra lettünk volna kíváncsiak. De érjük be ezzel! Lesz sanszunk még pótolni! Ígérjük, hogy 2013-ban is árgus szemekkel fogjuk figyelemmel kísérni a tevékenységét!

Tisztelt Képviselő Úr, Tisztelt Szülők, Nagyszülők, Tisztelt Tanári Kar, Kedves Diákok, Tisztelt Vendégeink; Hölgyeim és Uraim!

 

Tisztelettel köszöntöm az ebben a tanévben érettségiző diákjaink szüleit, a tantestület tagjait, megjelent vendégeinket és az előttünk felsorakozott, ünneplőbe öltözött tanulóinkat, az Önök gyermekeit.

Iskolánk a Selye János Gimnázium ebben a tanévben több jelentős évfordulóra, személyiségre emlékezik – kettőt szeretnék kiemelni.

Ebben a tanévben emlékezünk a 100 éve született Hites Kristóf bencés atyára. Hites Kristóf a hontalanság évei alatt, 1945-48 között a már nem létező, bezárt komáromi bencés gimnázium utolsó osztályának volt az utolsó osztályfőnöke. A bencés rendház padlásterében, pincéjében magyarul nevelte, tanította a gimnázium utolsó mohikánjait. Egy olyan korban, amikor bűn volt magyarul megszólalni, és ha munkájára, tevékenységére fény derül, börtönbe kerül. De ő ennek ellenére vallotta Széchenyi István szavait: „Merjünk magyarok lenni.”

Ez egy nagyon nehéz korszak volt, s hogy miért említem? Az itt felsorakozott diákjaink, az Önök gyermekei az 90-es évek elején születtek, amikor is a szlovákiai magyarok száma még elérte az 560 ezer főt; s ma a szalagavató napján 18-19 évvel később ez a szám 458 ezer. Ez alatt az idő alatt, amíg az Önök gyermekei, ami diákjaink felnőttek, a szlovákiai magyarok száma több mit 100 ezer fővel csökkent. Mi, akik ma itt vagyunk, valószínűleg erről nem tehetünk, hisz Önök, kedves szülők gyermekeiknek magyar iskolát választottak, az Önök gyermekei magyarul tanulnak. Mi magyarok vagyunk, magyarok maradtunk, de akkor mi történt? Ki a magyar, s ki marad magyar? Glatz Ferenc, az MTA volt elnöke, ezt a következőképpen fogalmazta meg: Pozitív magyarságra van szükségünk. Nem feltétlenül az a jó magyar, aki a trikolórt lengeti minden nap, „tősgyökeret eszik és pirosat pozsog”, hanem az a jó magyar, aki tudatosan tesz hazájáért, a mi esetünkben szülőföldjéért, aki tudatosan gyarapítja azt. Nem az a jó magyar, aki a múltban mereng, busong és a nagy magyar áldozatiságot gazdagítja, mondván „mi vagyunk a legnagyobb áldozat a világon”, és igazolásul különböző történelmi korszakok üldöztetéseit hangsúlyozza. Az a jó magyar, aki leleménnyel, fürge ésszel cselekszik népéért, hazájáért, a mi esetünkben szülőföldjéért. Az a jó magyar, aki miközben büszke magyarságára, abból nem kirekeszt másokat, hanem egybefog és integrál minden hasznos és hadra fogható erőt. Az a jó magyar, aki büszke arra, hogy az elmúlt évtizedekben valamit tett nemzeti, társadalmi intézményeink működése érdekében – mint Önök, kedves Szülők, hogy magyar iskolát választottak gyermekeiknek –, de nem tulajdonítja pusztán magának az eredményeket, aki nem érdemeket vadászik, hanem szolgál.

A másik jelentős évforduló, 30 évvel ezelőtt 1982-ben hunyt el Selye János professzor, iskolánk névadója, a stresszelmélet megalkotója. A professzor úr szerint nincs stresszmentes élet, szavai szerint a stresszmentes élet, maga a halál. Mert az élet nemcsak szép, jó és kellemes dolgokat kínál, mert lesznek sajnos nehéz pillanatok, s tragédiák is előfordulhatnak. Most is nehéz éveket élünk – gazdasági, pénzügyi és szociális válság, s még sorolhatnám –, de ezt egy fiatal embernek nemcsak negatív stresszként, hanem kihívásként kell megélnie.

Kedves Diákok, én hiszek benne, hogy mindent elkövettek majd azért, hogy a problémák, a gondok megoldódjanak. De ezért keményen kell dolgozni. Magyarország egyik leggazdagabb vállalkozója ezt a következőképpen fogalmazta meg: „Nincsenek már alacsonyan lógó gyümölcsök.” Minden gyümölcsért – szimbolikus értelemben – a tudásért, a jólétért, a lehetőségekért keményen meg kell küzdeni. Természetesen mindenki másképp csinálja, van aki majd megmássza a fát, valaki létrát támaszt, s valaki – aki majd elég erős – megrázza a fát, hogy a számára fontos gyümölcsök elérhető közelségbe kerüljenek. Kedves Diákok, ne feledjétek, sokszor lényegesebb az út, amely a célhoz, a gyümölcshöz visz, mint maga a cél, mint maga a gyümölcs. ne feledjétek, az életben nincs főpróba – a mai digitális, virtuális világunkban bármit, amit tesztek, írtok, mondotok, elkísér benneteket életetek végéig. Egy angol író ezt a következőképpen fogalmazta meg: „Lehet bárki bármilyen gazdag, a múltját senki sem képes visszavásárolni.” Kívánom, hogy olyan életet éljetek, amelyben ne kelljen a múlt visszavásárlásán töprengeni.

De ma nem búslakodni, a világot megváltani gyűltünk össze – éppen ellenkezőleg. Egy iskola életében – a szalagavató, a szalagtűzés napja az egyik legfontosabb nap – a legszebb ünnepi pillanat. Köszönöm a kedves szülőknek, hogy ma ünnepelhetünk, köszönöm, hogy gyermekeiket 4, illetve 8 évvel ezelőtt a Selye János Gimnáziumba íratták. Köszöntöm 141 diákunkat, akik Szlovákia hét járásának 53 községét, városát képviselik – a Galántai, a Vágsellyei, a Dunaszerdahelyi, a Lévai, az Érsekújvári, a Komáromi és a Nyitrai járásokat – és első alkalommal érettségizik Dél-Korea-i diák.

Köszönöm a tanári karnak, hogy egészséges magyar öntudatra, és a másság tiszteletére nevelt, és sikerült átadnia az elmúlt évtizedekben felgyülemlett magas szintű szellemi tudást. Ez ma már nem könnyű feladat, hisz a mai diákok a digitális kor gyermekei (pl. 20 éves az SMS, 15 éves a legismertebb keresőprogram), s ahogy egyik kedves barátom megfogalmazta, mi, a 40-es, 50-es korosztály tagjai „analógok vagyunk a digitális világban”.

Köszönöm az osztályfőnököknek, dr. Farkas Adriannának (oktávó), Keszegh Istvánnak (IV.A), dr. Bukor Emőkének (IV.B), Elek Józsefnek (IV.C), Földes Editnek és Szénássy Editnek (IV.D), dr. Matus Alicának és dr. Szakál Ildikónak (IV.E) az elvégzett munkát, az odafigyelést – a vadhajtások nyesegetését.

75 évvel ezelőtt, szinte napra pontosan 1937 decemberében vette át Stockholmban Szent-Györgyi Albert a Nobel-díjat. A Nobel-díj bankettjén elhangzott köszöntőjének utolsó mondatát idézem: „…és emelem poharamat az emberi szolidaritásra, a tudás, a béke, a jóakarat és megértés végső győzelmére”.

Kedves Diákok!

Jó egészséget, szerencsét, kitartást és ha túléljük a világvégét, sikeres érettségi vizsgákat és felvételit kívánok.

Mielőtt engedélyezem a zöld szalagok feltűzését, egy utolsó gondolat: Kiss Tibornak, a Quimby énekesének a szavait idézem: „Maradjatok otthon, szükség van rátok!”

Köszönöm, hogy meghallgattak, és örömmel engedélyezem a zöld szalagok feltűzését.”

(ai, ha)