Város 2020. 06. 24.

Az izsai szeméttelep nem vette át Komárom hulladékát, a város hivatalos közleményben reagál

Miután a legutóbbi rendkívüli testületi ülésen a komáromi képviselők elutasították az izsai szeméttelep megvásárlására tett javaslatot, a szeméttelep június 22-én műszaki okokra hivatkozva nem vette át Komárom hulladékát. Persze ez lehet pusztán a véletlen műve is, az előzmények tudatában viszont meglehetősen gyanússá vált a helyzet, főleg, mivel a vállalat a partnerei közül csupán Komárom hulladékát nem vette át. A város hivatalos közleményben reagál az ügyre, melyet szerkesztőségünkhöz is eljuttattak. Az alábbiakban ezt közöljük változtatás nélkül:

„Ezúton tájékoztatjuk a város lakosait, hogy a Reko Recykling kft., az izsai szeméttelep ügyvezető igazgatónője hétfőn reggel 6:33 perckor emailben értesítette Komárom várost, hogy műszaki okok miatt június 22-től átmeneti időre nem tudják átvenni Komárom város hulladékát.

Komárom város erre reagálva felszólította a Reco Recykling kft.-t, hogy tegyen eleget a szerződéses kötelezettségének, biztosítsa a hulladék lerakását. Ennek ellenére az érkező szemétszállító autókat nem engedték be az izsai szeméttelepre. Ebből adódóan a hétfői nap folyamán leállt a szemételhordás.

A Reko Recykling további levelében vis maior helyzetre hivatkozik, mivel elromlott az egyik tömörítő gépük.

A város számára elfogadhatatlan, hogy a gép meghibásodása vis maior helyzetre ad okot, a kft. feladata biztosítani a szerződésben vállalt kötelezettségeket. Ugyanakkor az is elfogadhatatlan és diszkriminatív, hogy a Reko Recykling csak egyetlen partnerével, Komárom várossal cselekedett így, a többi önkormányzat és vállalkozás számára továbbra is biztosítják a szemét átvételét.

Az önkormányzat hivatalos levélben szólította fel a vállalatot, hogy biztosítsa be a szemét átvételét legkésőbb június 23-ig. A hétfői nap folyamán és kedd reggel ezért állt le a szemét elhordása. Reko Recykling nem csupán nem teljesíti a szerződéses kötelezettségét, de nem tudatosítják a döntésük felelősségét a közegészség és a környezet védelmében.

A város vezetése még a hétfői nap folyamán megkezdte az egyeztetéseket más szeméttelepekkel, amelyek át tudják venni a város hulladékát átmeneti jelleggel. Mivel a Reko Recykling nem reagált a város hivatalos levére, ezért kedd délután a szemét elszállítását megkezdték egy másik szeméttelepre. A város ezzel kapcsolatosan megteszi a kellő jogi lépéseket a kft-vel szemben. A város értesítette az egyes szerveket, mivel fennáll a veszélye, hogy a Reko Recykling kft. a szerződésének nem teljesítésével a közegészségre is veszélyt okozhat.

Az önkormányzat a lakosok türelmét kéri és mindent megtesz azért, hogy az elhordás mihamarabb rendeződjön, és ne legyen fennakadás.”