Város 2020. 06. 17.

Rendkívüli ülésen döntöttek: Nem veszi meg Komárom az izsai szeméttelepet

A komáromi képviselő-testület rendkívüli ülésen döntött az izsai szeméttelep megvásárlásának lehetőségéről. A képviselők végül többséggel elutasították a szeméttelep megvásárlását.

Mivel a hulladékgazdálkodási költségek a jövőben nagy mértékben leterhelik majd Komárom költségvetését, lehetőségként merült fel korábban, hogy a város 3,5 millió euróért megvásárolná az izsai szeméttelepet. A kedden (június 16.) megtartott, nem tervezett 17. ülésen így tulajdonképpen csak a város jövőbeli hulladékgazdálkodása körüli kérdések kerültek megvitatásra, kiemelten a szeméttelep megvásárlása.

A ülésen számos képviselő felszólalt, többen közülük a szeméttelep megvásárlása ellen. Legtöbben a szakértői véleményből levont kockázatot és ehhez kapcsolódóan a részletek hiányát hozták fel a vásárlás ellen. Összesen mintegy 4 órán keresztül vitatkoztak a képviselők, majd egy szünetet követően került sor a szavazásra. A képviselők végül 8 igen, 13 nem és 2 tartózkodás mellett elutasították az izsai szeméttelep megvásárlását.

Az ülésen a szavazás előtt egyébként Járik György, a szeméttelepet működtető cég ügyvezetője is felszólalt, aki az eladási szándékot azzal indokolta, hogy új vállalkozásba kívánnak kezdeni. Felszólalásából emellett az is kiderült, hogy 2021. január 1-től az új törvények miatt mindenképp új szerződést kell majd kötni, a hulladék osztályozásával járó extra költségek miatt pedig emelik a díjakat és tonnánként 55 eurót terveznek majd kérni a szemétért. Emellett elhangzott, hogy a jelenlegi, nagyjából 400 ezer euró nagyságú hitel kifizetésre kerülne, így az nem terhelné a várost az esetleges megvásárlás során. Járik György továbbá kiemelte, a városnak azért is érdemes lenne megvennie a telepet, mert ellenkező esetben valószínűleg egy külföldi érdekeltségű cég vásárolja majd meg, aminek következtében Komáromnak nagy gondot okozhat majd a hulladéktól való megszabadulás.

(szia, ma7.sk és napigerzson.sk nyomán)