Város 2012. 03. 09.

Az MKP is bejutna a parlamentbe

Az MVK ügynökség március 3-a és 5-e között végzett felmérése szerint a Magyar Koalíció Pártja is bejutna a parlamentbe, mert 5,5 százalékot szerezne az előrehozott választásokon.

A kutatást a Markíza televízió számára végezték 1036 személy megkérdezésével. Ennek alapján a szakértők úgy jósolják, a választási részvétel 44 és 50 százalék között lehet.

A felmérés szerint a SMER-SD 40 százalékot, a KDH 12 százalékot érne el, míg a harmadik helyen a Híd végezne 7 %-al. Bejutna a parlamentbe még az SDKÚ-DS 7 százalékkal, az SaS 6 %-al, az MKP 5,5 százalékkal és ugyanilyen eredményt érne Matovič pártja is. (Az ügynökség az  eredményeket 0,5 százalékos kerekítés mellett közölte.)

A küszöb alatt maradna az SNS 4,5, a 99 százalék 4,0, a ĽS-HZDS 1,5 és a KSS 1,0 százalékkal.

A szavazatok eloszlása azt jelentené, hogy Ficoéknak 73, Figeľéknek 22, Bugáréknak 13, Dzurindáéknak és Sulíkéknak 11, Berényiéknek és Matovičéknak 10 képviselőjük lenne a parlamentben.

A közvélemény-kutatás hatására a Niké befagyasztotta a lehetőséget arra, hogy az MKP bejutására fogadjanak az ügyfeleik, pár órával előtte 5,9-szeres pénzt kínáltak. A Fortuna is drasztikus csökkentéssel rukkolt elő. Tegnap este 1,9-es szorzóval fogadhattunk, a mai nap folyamán már erre sincs lehetőség.

A késő délelőtti óráktól kezdve újra  „szabad a pálya”. A Niké az MKP bejutására dupla pénzt kínál, a tegnapi közel hatszoros helyett. Arra, hogy nem jut be Berényi pártja, 1,5 az aktuális szorzó. A Most-Híd esetében 1,05-6,30.

Tegyék meg tétjeiket…

(szú, sziakomárom)