Blog 2023. 05. 18.

Száll a hang a Balatonon

Alig múlt el a 22′-es Balaton Sound, már a kanyarban a következő őrület. Hogy is szokott ez lenni? Hasonló várható idén is. Ismét egy hétvége, amikor csakabalaton az etanol.

Egyik pillanatban a parton chillezel lájtos dallamokra, a következőben a naplementében pumpálod a levegőt ritmusra, majd vágás és könnyfátyolon át nézed a tűzijátékot. A megható nem épp egy fesztiváljellemző szó, nekem mégis ilyen – évről évre. Elsöprő, feltöltő, könnycsorgató és persze rettenetesen fárasztó is. Kinőhettem volna már belőle? Lehet, de őszintén, valahol nem akarok. Kell ez a négy nap, kell ez a társaság, kell ez a fajta kultúrélmény is!

Persze sokan ellenkeznének azzal, hogy a kultúra kifejezést a Balaton Sounddal egy lapon említem. A botrányos öltözékek kavalkádja, a polgárpukkasztó viselkedésmódok gyűjtőhelye, és a sokak számára értelmezhetetlen zenei stílus nem tartozik első blinkre ebbe a kategóriába.

De a zenei élményért igenis megéri!

Aki szereti az elektronikus muzsikát, annak igazi kánaán egy fesztiválbérletet váltani. A hangosítással, a fény- és látványelemekkel a szervezők kitesznek magukért. Nemcsak a színpadon, de például a járókelők közt felvonuló fényes zenés-táncos együttesek beszippantó erejével is. Egyszer csak azt veszed észre, hogy követed őket és nyomod a denszet, akárhova mennek.

De ábrándozhatsz az első sorból Martin Garrixről vagy Don Diabloról is, vagy akár középtájt beleolvadhatsz a Dimitri Vegas & Like Mike-imádó tömegbe. Rendszeresen felcsapnak a lángok, dörög a tűzijáték. Nem csoda, hogy van, aki videóhívás keretén belül kapcsolódik be a tomboló tömegbe. Nem maradhat ki senki sem, akinek a BS számít.

Jump to the left-left-left-left, and then to the right-right-right-right. És ekkor még az is ugrálni kezd, aki egyébként nyugodt lötyörészéssel abszolválja a koncerttáncokat.

Nációtól, kortól és nemtől függetlenül mindenki igényli az önfeledt kikapcsolódást. Mintha az elmúlt három év meg sem történt volna.

Aztán jön Marshmello és veretős akkordjaira elveszted minden kontrollodat. Rájössz, tudsz te dub step stílusban is táncolni, ha akarsz. Aztán bamm, már a Halott Pénz kérdezi, van-e még erőd egy dalhoz, és bizony van. Hajnalban is. Az egész kultúrélmény megkoronázása pedig Alesso. Az Interstellar zenéjére, a tűzijáték fényében patakokban indul el az ember könnye. Nemcsak a hangulatot, de olykor az érzelmeket is felkorbácsolja a lüktető érdobogás. Mindezt már csak azzal lehet megspékelni, amikor egy vállalkozó szellemű a nyakába vesz és felülről kémlelve a tömeget elönt a szabadság érzése. Vagy amikor rádreggeledig, és megnézheted a balatoni napfelkeltét.

Az eufórikus hangulathoz hozzátartozik Paul van Dyke és Vini Vici is. Bár a veretős DJ-k zenéjére úgymond meg kell érkezni. Testileg és lelkileg is. S bizony feltehetően azon kevesek közé tartozik a társaságunk, akik mindenféle szintetikus szerek nélkül abszolválják ezt a pár napot. Mozgáskultúránk csúcsra járatása teljesen beolvaszt minket az ugrálók közegébe.

Furcsaságokból ismét nincs hiány

Elnézve a fesztiválozó tömeget, furcsa jelmezekből ismét nincs hiány.

És nem kevesen vannak, akik leheletnyi vékony neccöltözékben suhannak a fesztiválozók közt, vagy épp Pumped Gabo tűnik fel a színen, aki érthetetlen módon mai napig rajongás tárgya.

Van, ami nem változik. Ez a bungee jumpingról nem mondható el. Újabban hűlt helye már, sokkal gyorsabban és több pénzkereseti lehetőséggel kecsegtető ugyanis a magaslati tájnézegetéses megoldás. A darukocsi ezúttal nem az ugrókat szállítja 15.000 Ft-ért ugrásonként, hanem 6-8 embert emelnek fel 8000 Ft-ért fejenként. Egyszerű matek. Az óriáskerék viszont rendületlen. S egy nap kivételével töretlenül kering is a teljes fesztivál ideje alatt. Kivéve, amikor ugródeszkának használják egyesek…

Magyar szót egyre inkább ritkaságnak számít hallani. A külföldiek kánaánjának bizonyul a balatoni visszhang. Az árak is hozzájuk szabva, sokszor euróban is kiírva, de hát már csak ilyen a sorsa egy nemzetközi eseménynek.

Mégis kritikus szemléletmód a jellemző az árak tekintetében, hiszen nagyon zsebbenyúlós a történet a magyar közösség számára.

Nem elég, hogy majd’ 100 ezer forint egy bérlet, egy adag hasábburgonya 1950, egy doboz tészta 5000. De hát, aki pár nap alatt egy csomó sztárral akar találkozni, az fizesse is meg, nemde? Minden egyes mozzanatát.

Bölcseletek a spórolás és biztonság oltárán

  • Pénztárcabarát, ha legalább üdítőt beviszünk magunkkal. Főleg a nagy hőségben víz mindig legyen nálunk! A biztonságiak beengedik gond nélkül éjjel-nappal! Fontos a hidratáció, s ezen címszó alatt, leleményesen akár egy kis turpisság is lehet az üvegekben. Jelige: átlátszó és savas legyen! Tapasztalataink szerint akkor meg sem nézik, ha látni, hogy nem tiszta szesszel van tele.
  • Ha nem várt csavart tartogat az este és felerősödik a szél, a főkoncert olykor fél órával korábban is véget ér. A fesztiválozók nagyrésze pedig hiába ítéli úgy, hogy a sátor alatt biztonságban lehetnek… Nem, sőt! Vegyük komolyan a főszervezők óvaintését! Ha lecsap egy izmosabb vihar, egy sátor sem ad feltétlen biztonságot… Annyit pedig nem ér a dolog, hogy tömegbaleset legyen!
  • Sosincs hiány negatív fordulatokban sem. Tavaly például kiesett egy ember az óriáskerékből, rendszeresen többeket kell összekaparni a partról, vagy épp levakarni a táncparkettről. A mentősöknek akad napközben is dolga, ha épp egy idő előtt megfáradt egyén tűnik fel a horizonton. Használd hát a pánikgombot! A Safety first önkéntesei ugyanis azért vannak, hogy ha elszalad a buli és már nem vicces az arcon pörgés, a segítségedre siessenek a bajban! A felelősségteljes szórakozásnak már neves szószólói is vannak, s ennek teljesítéséért a BS szervező brigádja is minden tőle telhetőt megtesz.

Mindezeken felülemelkedve merem állítani, igenis van eszmei értéke még a legbódultabb eseménynek titulált fesztiválnak is. Mert a közhiedelem ellenére például több DJ zenész is. Hangszereken játszanak és komponálnak. Van, aki filharmonikusból lett lemezlovas, mint Sefa és Dr. Peacock. Szóval attól, hogy a végterméket elektronikus módon látjuk viszont a színpadon, több alkotás igenis a saját kútfőjükből és kezükből származik. És mire lejátszanak egy-egy szettet, bizony bele is izzadnak. Úgyhogy jómagam kiállok a lemezlovas-közösség mellett, s míg többszázezer embert megmozgató erejük van – melynek földrengető hatása a tihanyi mérőállomás obszervatóriumában is mérhető – a Balaton Sound igenis a kulturális események része.

Légy részese idén Te is! Jegyek: https://balatonsound.com/en/tickets/list/

Milány Kincső