Kultúra 2017. 12. 19.

Békeláng Komáromban

Immár 27. alkalommal érkezett meg a betlehemi békeláng a Felvidékre, melyet december 17-én a Szent András templomban adtak át.

A Betlehemi Békelángot december 16-án Egyházfa-Hegysúr, Pozsony és Fél cserkészei hoztak el a nemzetközi lángátadó ünnepségről Bécsből. 1986 óta minden évben egy osztrák gyermek, ún. lánggyermek gyújthatja meg azt Betlehemben, a Születés templomában, ahonnan az osztrák rádió és légitársaság segítségével jut el Bécsbe. Itt az Osztrák Cserkészszövetség által szervezett ökumenikus istentiszteleten veszik át a lángot a Cserkészmozgalom Világszervezetének tagszövetségei, s terjesztik Európa- és Amerika-szerte.

Az idei lánggyermek, a 12 éves Tobias Flachner önkéntes tűzoltóként szolgálja szülőfaluját. Elmondta, milyen fontos számára az összetartozás, és igyekszik segítséget nyújtani ott, ahol szükség van rá. Az idei nemzetközi lángátadó ünnepségen ő gyújtotta meg a jelenlévő 20 ország képviselőinek lámpását.

A békeláng elsősorban Isten egykori emberré válására emlékeztet, ugyanakkor a béke hírnöke is, hiszen Betlehemben Jézus születésekor az angyalok énekükben békességet kívántak minden embernek.

A békeláng idei mottója: Életünk a béke keresése. A szervező Osztrák Cserkészszövetség kihangsúlyozta, magunknak kell feltennünk a kérdést: vajon én hogyan keresem, hol találom meg a békét? Mit jelent számomra a béke? Mivel tudok hozzájárulni? A béke ugyanis mindenkinél önmagában kezdődik. Ahogy Albert Einstein mondta: A békét nem lehet erőszakkal fenntartani, azt csak megértés által lehet elérni!

Hozz lámpást és vigyél haza Te is egy lobbanásnyi békelángot! A Szent András templomban minden nap 17 órakor tartanak szentmisét, a szenteltvíz tartó melletti gyertyán pedig maga a betlehemi láng ég.