Kultúra Dél-komárom 2020. 12. 01.

Megáldották az új Betlehemet a dél-komáromi Szabadság téren

November 29-én, advent első vasárnapján a történelmi egyházak helyi vezetői áldották meg az új dél-komáromi Betlehemet. Az alkotás a legavatottabb fafaragó mesterek keze munkáját dicséri.

Bros Gergely római katolikus plébános rövid igehirdetésében igazi bensőséges ünnepre hívott mindenkit.

-Titkot ünneplünk, amely karácsonykor megváltoztatja a világot, amikor megszületik a Megváltó. Az advent központi gondolata a virrasztás, amely mai nyelvezetre lefordítva: a figyelem. A figyelem a legnagyobb ajándék, amit ma egymásnak és Istennek adhatunk.

Mindazok, akik adventben kijönnek a térre, úgy gondolom jó úton járnak a karácsonyra való felkészülésben, mert körül állni a Betlehemet és bepillantani a születés éjszakáját idéző jelenetbe olyan, mint körül állni Isten és az ember találkozásának különös földi helyszínét. Nagy csoda, hogy Isten emberré lett és nagy lehetőség, hogy mi, emberek, ezáltal igazán emberré lehetünk. A betlehemi éjszakában megszületett Jézus ezt a lehetőséget hirdette és erre a csodára hív most mindenkit a világ üdvözítője – hangoztatta igehirdetésében Nt. Máté László református esperes-lelkipásztor.

Mindkét egyházi elöljáró békés, boldog, áldott adventi ünnepeket és karácsonyt kívánt a komáromiaknak!

Hajnal Dóra önkormányzati képviselő, a Humán bizottság elnöke elmondta, a szervezők kérik a kedves komáromiakat, hogy a megfelelő óvintézkedések mellett, ha tehetik látogassanak el a városi Betlehemhez, hogy ezzel is igazi közösségként készülhessünk az ünnepre!

(Forrás: komarom.hu)