Blog: Csak a zseton…
Úgy nagyjából másfél hónap múlva újra a Komáromi Napoké lesz a főszerep az itt élő emberek mindennapjaiban. Éppen ezért pár cimborámmal (nem mondom meg kikkel, nem akarom lelőni a poént) nekiálltunk szervezkedni azügyben, hogy magánszemélyekként hozzátehessünk némi színvonalat az évről évre szegényesebb szociális helyzettel megáldott eseményhez.
Abba most nem szeretnék különösen belemenni, hogy mekkora káosz van a városháza táján ezzel a történéssel kapcsolatban (is), mert felesleges lenne. Legyen annyi elég, hogy vagyunk páran akik a saját pénzünkön megváltott kultúrát dobnánk oda a lakosok elé, de a kaoitikus helyzet miatt nagyjából akkora erőfeszítést igényel a dolog, mint megtanítani egy papagájt úszni. Igaz, az sem lehetetlen. A teljes igazsághoz azért hozzátartozik, hogy találni azért segítő kezeket is, de folyamatosan árral szemben úszunk.
Ma reggel például az oktatás- és művelődésügyi főosztály vezetőjénél jártunk, amolyan egyeztetésen. Még szerencse, hogy Weszelovszky Gábor ott a főnök. Talán az egyetlen ember, akivel normálisan lehet tárgyalni. Persze, az ő kezei is meg vannak kötve, de legalább végzi a dolgát becsülettel. Elmondhatom, hogy kakiból építkezik, és ténylegesen várat akar kreálni. Éppen ezért örömmel fogadja a hozzánk hasonlókat. Mármint azokat, akik valamilyen módon hozzá tudnak tenni a fesztivál programjához.
A reggeli találkozón arról kezdtem el témázgatni, hogy városunkban rengeteg minőségi művész él, melyek közül sokan nem csak lokálisan (el)ismertek. Megkérdeztem hát Gábort, hogy miért nem szedjük őket össze, és csináltatunk velük mondjuk egy egész napos műsort? A válasz megdöbbentő: Azért, mert csak töredékük lenne hajlandó ingyen fellépni. Megmondom őszintén, mérhetetlen csalódottság uralkodott el rajtam.
