Blog: Jószomszédi iszony, avagy a panel romantikája

Adott egy papír vékonyságú panel, ahol a falak csupán takarásra szolgálnak. A hangeffektusok átszűrődése biztosítottnak mondható, legyen az krákogás, ricsaj, óbégatás, vagy evezzünk élvezetesebb vizekre, akár a szerelmi légyott foszlányai is figyelemmel követhetőek, és pontosan megállapíthatjuk, melyik periódusban tartanak a „mérkőző felek”. Na, és a kis hamisak, nem is köszönnek. Ejha! Persze, mi óvatosabban csináljuk, hangtompítóval, visszafogottan.

A szomszéd nője mindig zöldebb, jut eszembe az örökzöld vígjáték címe…Hát! Mivel ilyen falak választanak el, innen-onnan, amonnan, fentről-lentről, lehetne sztorizgatni, de elhanyagolható, lájtos, rendes emberek vesznek körül. Míg, megérkezett egy fúria, egyetlen suhanc csemetéjével, és elindult az „égiháború”. Éjjel-nappal dübörgés, ordítozás, bontja a falat a vérmes teremtés. Még az sem zavarta, hogy többször figyelmeztette a házmester, hogy legyenek már elnézéssel másokra, akik nem hozzájuk szeretnék igazítani napi, és főleg éjszakai programjaikat, de hiába. Levelet is kaptak párat, barátságosat. Nem segített semmi…Eddig a sztori megszokott, lapos, de jött a csavar!

Mint minden vasárnap délután, 3-kor kezdődnek az olasz meccsek, hát bevackolás, zászló, popcorn, hisz sajna Torinó messze van, és a szemek a képernyőn. Erre a csillár remeg, bréjkel a nő, a gyerek meg biztos vett egy használt, kilőtt x-boxot, és égetett cédéket is kapott ajándékba. Szenzoros kütyüvel, mozgással irányíthatja a virtuális bábfigurákat, vagy csak simán hülye, és labdázik, ugróiskolázik. Tudja fene…Fogom a zászlómat, mármint a lengetőset, felkopogtatok, csendesebben vigadjanak! Nem csillapodnak a kedélyek, ezért a volume gombra könyökölök, és sivít a calcio mestere. Beesteledik, csimm-bumm. Fél tíz van. Megint jönnek, kopogtatnak. Mivel épp nem voltam egyedül, meglepett. Nosza, ki lehet, vége a romos-romantikának? Valahogy az anakondát betereltem a gúnyába, kilestem. „Otvorte, polícia!”.-hangzott a felszólítás. Óha! Kinyitom, két zöld járőr pisztollyal az övtáskájukban néznek, mint a gyanúsítottra. Az egyik mandró, A4-es nyomtatott képen szemlél. Ja, megtiszteltek, A4-esben, a személyazonossági képem! Igazoljam magam! Hát, vizslatja-vizslatja, bőszen vizslatja. Rövidebb a haja, és kicsit szőrösebb. Hát ja, a borotvát a hűtő tetején felejtettem, a fűnyíró meg elkapott, azta mekkora. A vád ismertetése: „Otravujete susedku”. Gondoltam, melyiket, pajtás? Kiderült. Szóval, az éjjel-nappal randalírozó hisztérika tett feljelentést, akitől hangos a blokk, hogy molesztálom. Mit mondjak? Nem vagyok egy csecse gyerek, de azért 90 kilós, nehézsúlyban Tysonnal is ringbe szálló amazonok nem az eseteim.

Egyetlen pozitívum, a zsaru átvált magyarra, mivel látta, velem szlovákul nem sokra megy. Jupijájé! A vallomást felvette az előszobában, s további szép estét kívánva elszirénáztak! Vasárnap este 10 órakor. Azt csak utána tudtam meg, hogy a 90 éves házmester nénit az álmából verték fel, aki úgy megijedt, hogy azt leírni nem lehet. A „felperes” állítása szerint molesztálom, a fiát fenyegetem, és ugyanezt a melák fiút úgy megtépte az édesanyám, hogy nem lehetett tovább bírni és felkellett jelenteni! Hihető sztori, hisz minden köztörvényes bűnözők vagyunk, ugyebár. A rend éber őreinek nincs más dolga vasárnap este? Azóta várom a behívót, hogy farkasszemet nézzek a kedves hölgyikével, a fakabátokkal, de késik…A robaj folytatódik tovább! Én meg a kemény zászlómmal visszakopogtatok. The Show must go on!

(ha)