Böjte Csaba előadása a Selye János Egyetemen
Böjte Csaba (Ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója, mintegy 5000 árva gyermek megmentője) kétnapos látogatást tett a Felvidéken, amelynek egyik állomása Komáromban volt. A látogatást a Helios Spes Polgári Társulás (Szent Ferenc Alapítvány felvidéki önkéntesei) szervezte.
Böjte Csaba február 18-án, csütörtökön járt Komáromban. 10.30 órától előadást tartott a Selye János Egyetemen, majd 13.30 órakor pódiumbeszélgetésen vett részt Selye János Gimnázium aulájában, majd a Mariánum Iskolaközpontba látogatott. A programsorozat a Szent András-templomban ért véget, ahol ő celebrálta a misét.
Mi a Selye János Egyetemen hallgattuk végig egyszerű szavakkal elmondott, mégis szívet-lelket emelő beszédét, amelyet Ferenc pápa által kihirdetett „Irgalmasság éve”, azaz maga az irgalmasság ihletett.
„Ha szétnézünk a világban, mindenütt csak problémákat látunk – kezdte beszédét. – Idegesek vagyunk, aggódunk a jövő felől. Ha megkérdezném Önöket, mindenki vagy ötven problémát fel tudna sorolni, súlyosabbnál súlyosabbakat. Mi lehet a gyógyír?
Ferenc pápa 2016-ban az Irgalmasság Évét hirdette meg. De vajon hogyan lehet ez válasz a problémáinkra? Úgy, hogy az irgalmas szeretet csodákat tud tenni. Egy vacsora az éhezőnek, egy kabát a fázónak – nem is olyan bonyolult dolog.” Ezután Böjte Csaba különféle példákkal magyarázta, hogyan, miképp lehet jót tenni másokkal, hogy mit is jelent az irgalmasság a gyakorlatban.
Ezt követően arról beszélt, hogy rossznak lenni sokkal nehezebb: „Rossznak lenni rossz érzés – mondta beszédében. – Én még nem láttam olyan embert, aki rosszat tesz, de utána jól érzi magát. Megjátszani persze meg lehet magunkat. De a lelkünk mélyén – akárcsak a víz természeténél fogva lefelé folyik, ahogy a virág a fény felé nő – az ember is a jóra hajlik. Ahogy Bagdy Emőke magyarázza a pszichológia oldaláról: minden ember a szeretetre van predesztinálva.”
Böjte Csaba a gyermekkoráról is mesélt. 5-6 éves korában édesapját a Securitate egy vers miatt börtönbe záratta, ahonnan négy év után szabadult. Az ott eltöltött idő annyira megviselte, hogy hamarosan elhunyt. „Mint afféle fiúgyermek, én is bosszút akartam állni az apámért. Meg akartam keresni azt, aki börtönbe juttatta, fel akartam darabolni… Aztán rájöttem: a szocialisták se nyertek ezzel az egésszel. Akkor kin álljak bosszút? A sötétséget nem lehet feldarabolni. A sötétséget csak úgy lehet eloszlatni, ha lángot gyújtunk. Fényt kell hozni a jövő nemzedéke, a gyermekek életébe. Meg kell nekik mutatni a szeretet erejét.”
Ezután arról beszélt, hogyan találkozott azokkal a gyermekekkel, akiket felkarolt. „Hogy honnan jöttek ezek a gyerekek? Mindenhonnan! Sokan kérdezik tőlem: mitől vagyok olyan optimista? Mert boldogsággal tölt el, hogy a ruhátlannak ruhát adok, az éhezőnek pedig ételt. És boldogsággal tölt el, amikor egyik-másik gyermek felnő, és kitanulva, rendezett életet kialakítva vissza-vissza tér hozzám, hogy beszámoljon sorsa alakulásáról. Jó dolog jónak lenni.
Mindnyájan tudjuk, mi az a szeretet, azt is, mi az az irgalmasság. De tenni is kell. Gyakorolni, és ha tesszük a dolgunk, hihetetlen távlatok nyílnak előttünk. Ha boldogok szeretnénk lenni, nincs más út előttünk. Vajon mit jelent mindez a gyakorlatban?” Böjte Csaba több, elsősorban krisztusi példát is felsorolt a hallgatóság előtt. Engem személyesen talán a következő ragadott meg leginkább, talán hétköznapisága miatt:
„Nem csupán gyermekeket karoltam föl, sok asszonynak is menedéket nyújtottam, akik hozzám menekültek férjük elől. Az egyiküknek a férje feldúltan hívott föl: „Azonnal küldjem haza a feleségét!” Mondtam neki: én nem küldhetem haza, ő viszont érte jöhetne, néhány szál virággal a kezében. „Ő aztán érte nem jön, inkább felakasztja magát!” – dühöngött, és én hiába magyaráztam neki, hogy a kötél sokkal drágább, mint a virág. Inkább valóban kárt tett magában – ez egyszerűbb lépésnek bizonyult. Felakasztotta magát, azonban túlélte. Néhány hét múlva újra hívott: „Azonnal küldjem haza a feleségét!” Ekkor aztán fogtam magam, és megvettem én azt néhány szál virágot, és elvittem annak az asszonynak. Kértem, térjen haza a férjéhez. Az viszont azt felelte: „Én aztán nem megyek! Az az ember engem nem szeret!” „De asszonyom – mondtam neki – nézze, még fel is akasztotta magát miatt!” „Hát akkor meg bolond! Miért nem tudja kimondani, hogy szeret?”
„És ezt kérdezem most Önöktől is – tette fel a kérdést a hallgatóságnak – vajon miért nem tudjuk kimondani ezt a szót? Miért olyan nehéz? Miért kell játszmákat játszani? Vegyünk példát Jézusról – ahogy ő átszúrt lábakkal a megrémült és csalódott tanítványok után tudott menni (a keresztre feszítés után), úgy kéne nekünk is a másik elé menni. És szívükhöz hatolva beszélni hozzájuk. Milyen jó lenne így szeretni! Egyetlen parancs van: a szeretet parancsa. Ha boldogok szeretnénk lenni, nincs más lehetőségünk.”
Végül az erdélyi szerzetes arra is kitért: országainkban rengeteg problémával kell megküzdenünk. Csupa megoldásra váró feladat az egészségügyben, az oktatásügyben, a gazdaságban… „Azonban ha egymást öljük, akkor kő kövön nem marad. Ahol a népek nem szeretik és tisztelik egymást, annak az országnak nincs jövője.”
Ezekkel a szavakkal zárta beszédét Böjte Csaba, majd megáldotta az ott lévőket.
Böjte Csaba szavait lejegyezte: Hübschné Dráfi Anikó
Fotók: Finta Dobos Boglárka/Trafik.sk
