Kultúra 2016. 07. 12.

Böjte Csaba előadásával indult a Jókai Mór Szabadegyetem

Tegnap, július 11-én nyílt meg a XXV. Jókai Mór Nyári Egyetem a Selye János Egyetem Konferencia-központjában. A nyári szabadegyetem mintegy 250 pedagógus vesz részt az egész Kárpát-Medencéből, szervezője a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége. Az első előadást Böjte Csaba ferencesrendi szerzetes tartotta.

(Ezzel egy időben Rimaszombatban nyílt meg a SZMPSZ másik ugyanilyen jellegű szabadegyeteme, a II. Rákóczi Ferenc Nyári Egyetem is, amelyen 90-en vesznek részt.)

A komáromi ünnepélyes megnyitón többek közt beszédet mondott Potápi Árpád János, Magyarország Miniszterelnökségének nemzetpolitikai államtitkára, aki  örömét fejezte ki, hogy a SZMPSZ nyári rendezvénye a Kárpát-medencei magyarok szabadegyetemévé vált. Ezen kívül bejelentette, hogy a magyar kormány 2017-ben 22 400 forint oktatási-nevelési támogatásban részesíti majd a magyar iskolába járó gyermekeket. Potápin kívül több neves személyiség, oktatási szakember is megtisztelte jelenlétével az eseményt.

Potápi János Árpád. Fotó: SZMPSZ
Potápi Árpád János. Fotó: SZMPSZ

A nyári egyetem első előadását az ismert dévai szerzetes, Böjte Csaba tartotta. Sajátos, humorral átszőtt előadásában a pedagógusokat arra intette, hogy merjenek ők is gyermekek lenni, nevetni. „Mondják el a gyerekeknek, hogy szívükben lakozik a világmindenség ura. A tanuláson kívül jusson idejük arra is, hogy befelé forduljanak, imádkozzanak. Csak így hallhatják meg Isten üzenetét, ami tovább viheti, fejlesztheti a társadalmat. Hinni kell a szeretet továbbvivő erejében. Az imádságos szeretet adhat erőt ahhoz, hogy Európánk új, szebb jövőt álmodjon“ – fogalmazott Böjte Csaba.

A  XXV. Jókai Mór Nyári Egyetem összesen 250 pedagógus vesz részt, akik Magyarországról, Erdélyből, Kárpátaljáról, Vajdaságból és természetesen a Felvidékről érkeztek Komáromba. Amellett, hogy mélyítik szakmai ismereteiket (mintegy 30 órában, 7 szakcsoportban hallgatnak előadásokat), jó alkalom ez a kölcsönös ismerkedésre, kapcsolatok kialakítására.

250 kárpát-medencei pedagógus Komáromban. Fotó: SZMPSZ
250 kárpát-medencei pedagógus Komáromban. Fotó: SZMPSZ

„Egyik célunk, hogy életre szóló barátságok kötődjenek a kárpát-medence különböző térségeiben élő pedagógusok között – mondta el lapunknak Fekete Irén, a szabadegyetem egyik szervezője. – A külföldiek megismerkednek Komárommal, ezáltal pedig a Felvidékkel is. Kifejezetten hasznos az egyetem abból a szempontból, hogy később osztálykirándulásokat szervezhetnek egymás iskoláihoz. Így például felvidéki iskolások eljuthatnak Erdélybe, Vajdaságba – és megérthetik, hogy egy kultúra örökösei vagyunk.”

A nyári egyetemen nem csak szakmai ismereteiket mélyítik a tanárok. „Igyekeztünk különféle programokkal még tartalmasabbá tenni az ittlétüket – fogalmazott Fekete Irén. – Ezért az első napon a város bemutatásán kívül beszélgetést szerveztünk a Vasárnap hetilap munkatársaival; kedden az Ölveczky házaspár és a Pengő zenekar tart táncházat; szerdán Korpás Éva és zenekara ad koncertet. Csütörtökön a Sümegi Várhoz kirándulunk, pénteken pedig a Karének és karvezetés szakcsoport résztvevői adnak majd hangversenyt református templomban.”

HDA