Mix Dél-komárom 2019. 02. 06.

Börtönbe kerülhet a szobrot rongáló komáromi férfi

A Komáromi Járási Ügyészség rongálás bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki tavaly Komáromban kalapáccsal és betonvas rúddal megrongált egy szobrot, mellyel több milliós kárt okozott – írja a kemma.hu.

A férfi még 2018 augusztus 18-án, Komáromban sétálva, hirtelen dühkitörése miatt egy térkődarabot az egyik lottózó biztonsági üveggel ellátott bejárati ajtajának dobott, melynek következtében az üveg berepedt. Ezzel 155 ezer 575 forint kárt okozott.

Néhány nappal később, 24-én újabb rongálást követett el a férfi, aki saját bevallása szerint magánéleti problémái miatt vesztette el a kontrollt: akkor az egyik templom előtti téren található, tömör mészkőből készült, teljes alakos Mindszenty-emlékszobrot kezdte ütni. A szobor jobb arcfele, kézfejei, palástjának szélei letörtek. A vádlott a rongálással 8 millió 610 ezer 600 forint kárt okozott.

A férfi indulatai azonban továbbra sem csitultak, 27-én az otthonából – egy betonvasat a kezében tartva – kirohant az utcára, és a szemben lévő családi ház kétszárnyas ablakát, illetve a műanyag redőnyt kezdte ütni a betonvassal. A redőny beszakadt, a hőszigetelt ablaküveg betört, a fém ablakpárkány, valamint az alatta lévő vakolat megsérült. A vádlott a tulajdonosnak 34 ezer 220 forint kárt okozott.

Az ügyészség a férfit garázdaság vétségével, rongálás vétségével, jelentős kárt okozó rongálás bűntettével, továbbá felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettével vádolja. Dr. Reszl Ildikó a Kemma.hu-t arról tájékoztatta, hogy a járási ügyészség a letartóztatásban lévő – beszámítási képességében nem kizárt és nem is korlátozott – férfival szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozta.

(kemma.hu)