Fotók 2015. 10. 07.

Csibeavató és Baranta bemutató a Jókai Mór Alapiskolában

Én, Kis Pisti fogadom, 
hogy iskolám szabályait pontosan betartom!
Nem henyélek, szorgos leszek,
hogy rám mind büszkék lehessetek!
Megtanulok számolni, szépen írni, olvasni,
hamarosan minden titkot meg tudok majd fejteni.
Én leszek a legjobb diák Vágon innen, Dunán túl,
dicsőséget szerzek akár az Óperencián túl.
Mosolyt adok és kapok. Tiszta, kicsiny szívemmel,
szerető lelkemmel a földkeregségen mindenkit meghódítok!

Ezt a kis versikét szavalták el tegnap kórusban a Jókai Mór alapiskola elsősei – így tudatták a nagyvilággal, hogy már nagyok lettek, iskolások. Az iskola alsós tanárai tavaly avattak először “Gólyákat” – pardon, Csibéket. Akkor nagy sikert aratott a rendezvény mind a gyermekek, mind a szülők körében, így szeretnének hagyományt teremteni a Csibeavatóból.

Mivel egy “kiscsibe” csak akkor érezheti magát “nagycsibének”, ha a nagyok is maguk közé fogadják őket, természetesen az avatáson az iskola felsőbb osztályos tanulói is részt vettek. És ha már összegyűlik az iskola apraja-nagyja, akkor az jó alkalom lehet egy megemlékezésre is.

Ezért az iskolában összekötötték az eseményt nemzeti ünnepünkkel – hiszen október 6.-a az aradi vértanúk emlékünnepe. Miután méltóképpen megemlékeztek ’48-as hőseinkről, a gömöri barantások tartottak egy rövid bemutatót, még a Csibeavató előtt.

Nézze meg képgalériánkat! (Milan Drozd fotói) 

12067199_1033245933374048_453328800_n 12067885_1033246183374023_1683863168_n 12067963_1033245906707384_914916893_n 12067970_1033245820040726_1488564116_n 12071312_1033246180040690_1835036507_n 12092482_1033246053374036_1759400262_n 12092467_1033246083374033_490755924_n 12087435_1033246113374030_440188605_n 12071459_1033246110040697_1822052570_n 12071674_1033246153374026_84267491_n 12086880_1033246146707360_2037824550_n

Szólj hozzá!