Sport Dél-komárom 2018. 09. 10.

Dél-Komáromi ezüst a dél-koreai világbajnokságon

„Nem vagyok teljesen elégedett eddig, mert bár a vegyescsapatban elért hetedik hely nem rossz, az egyéni tíz méteres szám nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna. Nem vagyok letörve, hiszen van még két versenyszámom. Ráadásul ezekben van igazán esélyem az éremszerzésre, hiszen tavaly a fekvőben nyertem Európa-bajnokságot, míg az összetettben második voltam. Mostanában jól is megy az összetett, úgyhogy bizakodó vagyok” ‒ nyilatkozta két nappal ezelőtt a dél-komáromi Pekler Zalán, aki kiválóan kezdte a vasárnapi versenyt, 105-ös első körével abszolút a mezőny legjobbja volt. A második és harmadik sorozat már kevésbé sikerült jól, de aztán ismét feljavult a teljesítménye. Az utolsó lövések azonban nem találtak megfelelő célt, így ‒ csupán hat tizeddel elmaradva az első helyezett norvég Karlsentől ‒ a második helyen fejezte be a versenyt.

„A verseny előtt nagyon bizakodó és motivált voltam. Nagyon fegyelmezetten és nyugodtan tudtam lőni, már a legelején éreztem, hogy ebből ma jó szereplés lehet. Szerencsére így is lett, az pedig tényleg csak kevésen múlott, hogy nem arany lett belőle, de egyáltalán nem vagyok csalódott. Még van egy versenyszámunk holnap, ahol esélyesként indulva akár az aranyérem is meglehet. Fantasztikus érzés volt újra felállni a dobogóra, és remélem, mihamarabb sikerül megismételni” ‒ mondta Pekler az éremátadás után.

A dél-koreai megméretés szabadpuska számában Vas Péter és Prágai Patrik is lőállásba állt. Előbbi a 18. helyen zárt, 614.6-os körrel, utóbbi pedig a 46. helyen végzett 603.3-al. A fiúk csapatban a hetedik helyet szerezték meg 1837.0-al. Kevésbé teljesítettek jól a junior leányok. Toma Dorina a 29., Gáspár Lalita a 36., míg a dél-komáromi Horváth Lea a 38. hellyel kellett, hogy beérje. A mieink 15 csapatból tizedikek lettek összesítésben.

(nemzetisport.hu)