Warning: Undefined variable $has_no_ad_tag in /www/s/z/u78941/public_html/wp-content/themes/cys/single-post.php on line 27
Dunaradvány homokzsákokkal szerelkezett fel
A Duna-parti település megelőző jelleggel 1800 homokzsákot kért a Komáromi Körzeti Hivataltól kedd délután
A SITA hírügynökség tájékoztatása szerint a hivatal eleget tett a település kérésének. Ľubomír Púchovský, a község polgármestere elmondta: a falut egyelőre nem veszélyezteti a víz, meg tudnak birkózni a helyzettel. Dunaradványon belül három hely van, ahol a lakosok értékeit veszélyeztetheti az árvíz.
„Egy központi helyen tároljuk a homokot, innen hordjuk majd szét a zsákokat az említett három helyre. Persze ezelőtt még ki kell hirdetni a rendkívüli helyzetet” – mondta el a polgármester.
A községben egyelőre nincs árvízvédelmi készültség.
Petar Lazarov, a belügyminisztérium szóvivője a SITA hírügynökségnek elmondta: 14 veszélyeztetett település van a komáromi körzetben: Komárom, Gúta, Csicsó, Kolozsnéma, Nagykeszi, Csallóközaranyos, Izsa, Pat, Dunaradvány, Mocs, Karva, Keszegfalva, Vágfüzes és Ifjúságfalva. Tájékoztatása szerint Karván a közút víz alatt van, nem járható.
(SITA, parameter.sk nyomán, fotó: Rami)