Város 2021. 06. 21.

Színkavalkád az észak-komáromi fürdőben!

Megannyi lehetőség, sportprogram és családias közeg várja mindazokat, akik idén nyáron kilátogatnak az észak-komáromi fürdőbe. A strand nem csak a közeli országok turistáit vonzza rendületlenül gyógyhatású vizével, de a helyi családok számára is egész napos időtöltést kínál – felújított elemekkel, megújult éttermi kínálattal és a felfrissülés maradéktalan örömével.

A strand a többi fürdőhöz képest kis kapacitással rendelkezik, jelenleg félgőzzel, csupán 700 főt engedhetnek be, így nem kell tömegektől tartani. A maszkot is csak az előtérben belépéskor kell viselni, a szabadban viszont változatlanul élvezhetjük a napsütést és a vízcsobogást. A büférészleg új termékek bevezetésével kísérletezik, ezzel is maradéktalanul kiszolgálva a pihenőket. Aki pedig egy kis izgalomra vágyik, annak a felújított hármas tobogán nyújt csúszdázási lehetőséget, kibérelheti a beach röplabda pályát, pingpongozhat vagy a lehetőségek tárházát bővítve megannyi zumbaórán, vízi tornán vehet részt Slávik Éva vezetésével. A legkisebbeknek is igyekeznek a szezon során gyermekprogramokkal kedveskedni a szervezők, addig is viszont trambulin, elefántcsúszda, kisvonat és felújított hinták, padok gyönyörködtetik a szemet.

Ami a szaunát illeti, előzetes bejelentkezéssel, 50%-os kapacitással és 24 órás antigén, vagy 72 órás PCR teszttel zavartalanul rendelkezésre áll. Az értékmegőrzés minimális pénzösszeg fejében gond nélkül igénybe vehető, melynek megbízhatóságáról kamerarendszer is gondoskodik. „Az utóbbi években hál’ istennek rendkívül megritkult a lopások száma. Igyekszünk mi magunk is erre odafigyelni és garantálni a fürdőzők értékeinek biztonságát.” – mondta el Vörös Magdolna, a strand vezetője.

Brigádozni vágyók figyelem! 18 éves kor felett várják azok jelentkezését, akik úszómesterként dolgoznának a nyári időszakban. „Jelenleg 16 fős személyzettel működtetjük az uszodát és a strandot egyaránt. A medencék mellé viszont 25 méterenként szükségünk van 1-1 úszómesterre és a tobogán mellé plusz 1 főre. Míg Magyarországon a mélység szerint, nálunk a hosszúság szerint kell beosztani a felügyelőket, így a termálmedencékhez ugyanúgy kell a személyzet.” A jelentkezéseket az info@thermalkn.sk e-mailcímen várják.

A sportolók számára a fedett uszoda nyújtja az edzés színterét, így jelenleg minden nap egészen este 8 óráig, a későbbiekben pedig igény szerint akár tovább is nyitva tartja kapuit a komáromi strand a fürdőzni vágyók előtt. Délután 5 órától ráadásul kedvezményesen lehet mártózni egyet.

A parkolás immáron kiválóan megoldott: a fizetős parkoló helyett az erőd előtt található hatalmas placcon ingyenesen állíthatjuk le járműveinket, ahonnan 50 métert gyalogolva, egy rendezett átjárón keresztül könnyen megközelíthetővé válik a bejárat. A parkban található biciklitároló pedig a kétkerekűvel érkezők számára nyújt biztonságos megőrzési lehetőséget.

A járványhelyzet szerencsére a közegészségügyi előírásokat leszámítva nem érződik a strand működésén. „A kemping tele van, változatlanul vegyes nemzetiségű turisták érkeznek hozzánk, sőt, van egy nagymegyeri házaspár, akik már évek óta hozzánk járnak a víz miatt, amely kiválóan alkalmas reumatikus, valamint idegrendszeri megbetegedések gyógyítására. Ezek az igazán jó visszaigazolások számunkra.”

Ami a jövőt illeti, a város részéről felújítások várhatóak, a jelenleg a strand előtti parkban épülő gyermekjátszótér, illetve egy kültéri edzőterem is hamarosan már a mozogni vágyók igényeit szolgálja majd. Látogasson el Ön is a megszépült észak-komáromi fürdőbe!