Ebédosztás a „hetesi híd” alatt

Amikor ezt a cikket készítettük, fogalmunk se volt róla, hogy a hetesi híd alatti ebédosztásból országos hír lesz, Marián Markovičnak (ismertebb nevén Ampulka) köszönhetően. A helyzet azonban az, hogy a komáromi jó emberek immár öt éve osztanak ebédet és meleg ruházatot a hajléktalanoknak, csöndben, minden feltűnés nélkül. Reméljük, cikkünk segíteni fog abban, hogy tisztábban lássuk az egész helyzetet. Interjúalanyunkat, Kollár Zoltánt a Porte-ügyről is kérdeztük.

…

Délután két óra felé nagy nyüzsgés a „hetesi híd” alatt. Csaknem minden nap ebédet, meleg ruhákat, ha kell, vitaminokat és gyógyszereket osztanak a rászorultak, elsősorban a hajléktalanok számára. De vajon kik azok, akik magukra vállalták ezt a feladatot?

„Ez az első év, amikor sikerült megvalósítanunk azt, amiért már évek óta dolgozunk – felel kérdésünkre Kollár Zoltán vállalkozó, a civil segítők koordinátora. – November óta jól szervezetten, olajozottan folyik a hajléktalanok megsegítése, a város egy bizonyos pontján, adott időben”.

.

Porte, Ampulka, Charitas, Földes István, éttermek, egyházak… Nevek, akik mind szóba kerülnek, amikor az ebéd- és ruhaosztásról sik szó. Egy kívülálló nem mindig érti, hogyan is zajlik ez az egész, és kik a fő segítők?

Ezt úgy kell elképzelni, hogy az egyházak (baptista, református, katolikus és zsidó), a civil szervezetek, éttermek, egyes vállalkozók és sok-sok jó ember, akik nem is szeretnék, ha nevük említésre kerülne, mind-mind részt vállal benne. Ki kisebb, ki nagyobb mértékben. A legfontosabb szereplőkkel, akikkel már évek óta együtt dolgozunk, november elején ültünk össze. Akkor magamra vállaltam a koordinálást. Tehát mindenki teszi a maga dolgát – én pedig összehangolom az egészet. Beosztom, mikor ki főz, mikor ki osztja az ételt-ruhát. Így senkire se hárul akkora feladat, és az egész szervezettebben, gyorsabban zajlik.

És kik főznek?

Idén először kizárólag az éttermek (tavaly-tavalyelőtt az egyházak vagy a Charitas, de megesett, hogy a hajléktalanok főztek magukra). Jelenleg az Apáli,a Prestige, a Panoráma, az Olymp Restaurant, Klapka étterem, a Bandérium, az Art Café és a Harry’s Pub csatlakozott ehhez az akcióhoz. Ők a menüből főznek 30-35 adaggal többet, hol ez, hol az az étterem. Megesik, hogy az ételeket kifizeti valamelyik szervezet (ilyenkor csak az alapanyagok árát kérik el.). Máskor az étterem maga állja a költségeket. Az ételeket aztán valamelyikünk autójával – többnyire az enyémmel – elvisszük a hetesi híd alá. Szeretném kiemelni Földes Istvánt, az F&F pékség tulajdonosát, aki évek óta kenyérrel, pékáruval, és gyakran autóval is hozzájárul az akcióhoz.

Miért pont ezt a helyszínt választották?

Az eddigi években megpakoltuk az autót, és mi jártunk a hajléktalanok „főhadiszállásaira”. Sokáig tartott, és nagy volt a káosz. A városi rendőrség javaslatára már csak egy helyen osztjuk az ételt, és a hajléktalanok jönnek hozzánk. A helyszínt a szociális osztály terepmunkása javasolta – a hetes és az egyes lakótelep határán helyezkedik el, és a híd megfelelő fedelet nyújt, ha csapadékos az idő. Az egész egy-másfél óra alatt lezajlik, és ügyelünk, hogy ne hagyjunk szemetet magunk után.

Pontosan kikről gondoskodnak ebben a formában?

A mi célunk, hogy azon a 20-25 utcán élőn segítsünk, akik nem fértek be a 28 férőhelyes hajléktalan szállóba. Ha nem jutnának a téli hidegben energiához, megfagynának. Kaptak egy kis kártyát, ami alapján osztjuk ki nekik az ebédet. Ha marad étel, elvisszük a hajléktalan szállóba, vagy az éjszakai, 10 férőhelyes melegedőbe.

De nem csak ebédet osztanak…

A rászorultak előre jelzik, mire lenne szükségük: takarókra, meleg ruhaneműre, stb. Ezeket szintén ekkor osztjuk szét. Gyakran van szükségük gyógyszerekre is: ma például kiváltom az egyikük receptjét a patikában. Ő nem tudná kifizetni.

Mostanában azonban nem csak az utcán élők gyülekeznek a híd alatt. A szociálisan hátrányos helyzetűek is sorban állnak.

Ez már Marián Markovič úr (közismert nevén Ampulka) külön programja. Ő január elején csatlakozott hozzánk. További három étteremmel, az Alegra Pizzeriával, a Neptunnal és a Fiestával dolgozik együtt. Neki az az elve, hogy mindenki egyen, aki éhes – szeretne a mélyszegénységben élőkön is segíteni. Én elismerem az igyekezetét. Ugyanakkor az a véleményem, hogy akinek van fedél a feje fölött, annak másképp kell segíteni. Mondok egy példát. Rendszeresen megjelenik a híd alatt egy három gyermekes, fiatal anyuka. Szerintem számára az lenne az igazi segítség, ha olajjal, liszttel, tésztafélékkel támogatnánk őt, amiből főzni tudna a családjának. Erre is van lehetőség: például az én élelmiszerüzleteimben (Bástya és Bauring) egész télen ki volt téve két sárga láda, ahová a vásárlók elhelyezhettek száraz élelmiszert, ruhákat. Ezeket aztán szétosztottuk a rászoruló családok között.

Kínos kérdés, de fel kell tennem: valóban oda kerülnek az adományok, ahová az emberek szánják őket? Nemrégiben nagy port kavart a „Porte-ügy”: a legismertebb tagjuk nem egészen a megfelelő helyre juttatta el az adományokat.

Az ügy nyilvánosságra kerülése nagyon sokat ártott a munkánknak. És sajnos nem csak a Porténak, hanem mindnyájunknak, akik évek óta a hajléktalan-kérdéssel foglalkozunk. Az emberek nem tudják pontosan, ki melyik szervezethez tartozik. Honnan is tudnák? Látják, hogy például én is együttműködöm velük, és nem tudnak különbséget tenni. Nem tudják, hogy én mint magánszemély segítek. De visszatérve a kérdésre: igen, ezek a holmik oda kerülnek, ahová az emberek szánják őket. Sőt, függetlenül mindentől, nagyon sokszor Kertész Gáborral együtt vittem ki a ruhákat a mélyszegénységben élő családokhoz.

Kívülállóként mi a véleménye a Porte-ügyről?

Jól mondja: kívülálló vagyok, és mindkét félhez hosszú évek munkája köt. Azt hiszem, mindenkinek megvan a maga igaza. Ezeket a kérdéseket azonban házon belül kell intézni, és nem a nyilvánosság előtt. Annyit azonban elmondanék, hogy Kertész a hajléktalanok közül verekedte fel magát, és most nem őt kell etetni, hanem ő etet. Rengeteget tett a hajléktalanokért, például ennek a munkának, ami ma már oly szervezetten folyik, ő volt az egyik kezdeményezője. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy ha valamiben hibázott, akkor azért nem kell vállalnia a felelősséget.

Mindenesetre egészen rendkívüli, hogy ennyi segítőkész ember található városunkban. Az ebédosztás hatalmas, civil összefogás eredményeképpen valósul meg.

Így van, ez valóban rendkívüli, és jó érzéssel tölti el az embert. Ugyanakkor ez nem a mi feladatunk lenne. A hajléktalan kérdést a városnak kéne felkarolnia. A jövőben létre kell hozni egy olyan, város alá tartozó központot, ahol különféle programok zajlanának, amelyek segítségével a hajléktalanok visszaépülhetnek a társadalomba. Ezzel a kérdéssel sokkal többet kellene foglalkozni a képviselőknek. Amit mi csinálunk, az csak tűzoltás.

Dráfi Anikó