„Édes Jóistenem, add, hogy színésznő lehessek!” – beszélgetés Jókai Ágival

„Emlékszel, amikor még az oviban a kedvenc fekete-piros hercegnős szoknyánkban pörögtünk? Akkortájt már ’rendeztem’ az ovisoknak egy mesét és két dologért imádkoztam azóta: hogy szülessen egy kistestvérem, és hogy színésznő lehessek. Mindkettő megadatott.” Egy kis nosztalgiával indult Jókai Ágival a beszélgetésünk. A decemberi Selye Gimis szalagavatón hallhattuk őt énekelni, most pedig mesél a pályafutásáról is.

Ági tudatosan készült a művészi pályára, énekelt, hegedült, néptáncolt, szavalóversenyekre járt és még az iskolai szüneteket is igyekezett aktívan kihasználni. Már az ovis délutáni alvás helyett is különórákat talált ki magának. „Végtelen jó gyerekkorom volt, aztán az általános iskolában jött egy törés. Egyre nehezebben fogadták el az emberek, hogy kakukktojás vagyok. Aztán gimiben találtam újra önmagamra, ahol hozzám hasonló csodabogárból is több volt. Szerencsére a színészi pályán sok az olyan fura ember, mint én, így egyszerűbb a beilleszkedés is.” Egyértelmű volt, hogy a főiskolát is ennek függvényében választja majd.

„Elsőként a Pozsonyi Színművészeti Egyetem felvételije zajlott le, ahol egyből éreztem, hogy ez az a közeg, ahol élni és tanulni szeretnék – pedig mindig úgy képzeltem, pesti egyetemista leszek. Ezen felül mérlegeltem azt is, hogy kétnyelvű színészként sokkal több lehetőség tárul majd elém.”  És ez nem is alakult másként.

Amellett, hogy a Dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház- és Művészetek Háza állandó színpadi szereplője, a Jókai Színház darabjaiban is rendszeresen feltűnik. Előbbivel jelenleg a Twist Olivért próbálja, míg a komáromi színház Zsugori, a Félkegyelmű és a Hoppláda című előadásaiban is szerepelt. Emellett jelenleg a Vertigo szlovák színház Dámska Šatňa című darabjával is turnézik és a szintén szlovákiai Astorka Színház Szentivánéji álmában is szerepel.

Hoppláda- Kiss Gábor Gibbó fotója

Persze ennek meg vannak az előnyei és hátrányai is. Borbély Szandrához hasonlóan Ági is úgy gondolja, mindkét közegben lehet jól és rosszul is érezni magunkat.„Magyarországon északi vagyok, a szlovákoknak meg déli, gyökértelennek is érzem magam emiatt. Ám neveltetésemből adódóan senkit sem tudtam utálni azért, amilyennek született, egyszerűen csak sokáig nem értettem, hogy lehet ebbe a kettősségbe beleszületni. Felnőttként viszont már hálás tudtam érte lenni, hogy a szlovák szakma is hozzám adott. Szorosan megismerhettem egy másik kultúrát is és ez jó.”

De vajon kitől tanulta a legtöbbet, kiből merítkezik hazai és világszinten a fiatal lány? „Sokra tartom Glen Close-t. Goldie Hawn-t és Diane Keaton-t imádom a humora miatt, és már fiatal korától szeretem Meryl Streep filmjeit. Aztán ott van keményebb nőként Psota Irén, vagy Hernádi Judit, akiknek a humorát nagyon kedvelem. Férfiak közül Dustin Hoffman, vagy Robert de Niro, de nagyon bírom Di Capriót is, és nem azért, mert a Titanic óta szerelmes vagyok belé” – mondja nevetve. „A legmeghatározóbb viszont, hogy a Komáromi Jókai Színházban azokkal dolgozhattam együtt, akiket gyerekkorom óta figyelek. Ez egy csodálatos dolog és rengeteget adott.”

Ági nem tartja magát túl rózsaszínnek, de alapvetően a hozzáállása mindenhez pozitív. „Ha valaki felszínesen ismer, keménynek, erősnek, olykor nagyképűnek lát. Tényleg nem vagyok egy mézes-mázas alkat, de ha valaki egy kicsit mélyebbre kaparászik, rájöhet, hogy ennek szinte az ellentéte vagyok” – jellemzi magát a fiatal lány. „Az egy dolog, hogy tudok viselkedni, de rettentő kishitű, önbizalom hiányos, naiv, hiszékeny vagyok. Minden főpróba héten szinte az összeomlás határára jutok el.” Ilyenkor úgy érzi, tehetségtelen, elesett és képtelen megcsinálni a rá kiszabott feladatot, mindezt viszont nem veri nagy dobra. Csupán egy-két közelálló van, akivel megosztja ezt, és akik támogatják a nehéz időszakokban. A felvidékiek közül Gubík Ágival, Culka Ottóval, Rancsó Dezső és Varga Szilvi párossal, valamint Ficza Istvánnal számítanak testi-lelki jóbarátoknak. „Ez nem egy felvett manír, nem azért mondom, hogy ajnározzanak, nem tőlem zeng ilyenkor a színház. Egyszerűen csak mindig megtalálom, mi egy szerep nehézsége, amitől aztán lehet szenvedni. Erre mondogatta egyik csoporttársam: Ági musí trpieť” – emlékszik vissza mosolyogva. „Az önmarcangolásaim viszont mindig jól végződnek. Ebből jön, hogy aztán valahogy mégis megcsinálom.” 

Dámska satna Gubík Ágival –  Dér Asia fotója

Tavaly volt szerencséje Rómát és környékét járni egy koncertsorozattal és monodrámával, melyben Dobri Dániel segítette őt. Kétszer két hónapos ösztöndíjprogram keretén belül a Római Magyar Akadémia mentoráltjaiként turnézhattak, ősszel pedig Dobri Dániel – Nemes Nagy Ágnes – Lengyel Balázs: Egy másik Róma című kamaraoperáját mutatták be az olasz fővárosban. „Négy színházban dolgozom párhuzamosan, a kiegészítő projektek nyárra tevődnek. Így áll össze az év, amiben egy effektív szabadnap, vagy hétvége nagyon ritka, de nem bánom. Olyan dolgokkal foglalkozom, amik érdekelnek.”

És még nincs vége! Külföldi tartózkodása során kapta a jó hírt, hogy kiválasztották egy filmszerepre is. A második világháborús filmet Szombathely mellett, valamint az Őrség erdős részein forgatták. „Ez az első nagyjátékfilm, amiben igazán megtapasztalhattam egy filmszínész munkáját és élveztem minden egyes pillanatát. A színházban van azonnali visszajelzés, most viszont hosszú hónapokat kell rá várni és emiatt nagyon izgatott vagyok. Egy forgatáson pontosan kell cselekedni, térben és időben is sokkal felkészültebbnek kell lenni. Nincs idő kísérletezni, főleg kültéren, ahol az időjáráson is sokminden múlik.” Illés László rendezésében A pásztor című meneküléstörténetben egy meghurcolt lány szerepét kapta. „Már a forgatókönyv olvasásakor úgy éreztem, mintha nekem íródott volna a szerep. A valós eseményeket feldolgozó film bemutatja, hogy bizonyos megkülönböztetések miatt milyen borzalmakra képes az ember és milyen kegyetlenül tudnak viselkedni.” 

A pásztor c.film forgatásán –  Benkő Péter fotója 

Ahogy Ági a szerepről mesél, érezhető, hogy megviselte őt, hiszen sok volt benne a fájdalom és a karakterrel együtt létezve nehéz volt ettől elvonatkoztatnia. „Mi az érzéseinket, a szívünket, a pszichénket adjuk bele a munkánkba, lélekből és önmagunkból dolgozunk, nem valami géppel és nem feltétlenül az agyunkkal. Persze nyilván nem árt az sem, ha a fejét használja valaki” – viccelődik. „Aki szereti a munkáját az elfogult vele szemben, ezért mi is olykor hisszük, hogy a világon ennél nagyobb kihívás nincs. Hiszen aki nem hisz abban, amit csinál, akkor annak mi értelme? Eközben viszont nem vagyunk világmegváltók és nem is szabad azt gondolnunk. A művészet azért van, hogy megváltoztassa és szebbé tegye a világot, de életek nincsenek a kezünkben, és nem hajtunk végre nagyobb feladatot, mint egy sebész. A színpadon mégis azt kell tükröznünk, hogy ez a legnagyobb dolog, ami csak létezik. Ettől vagyunk furák. Érted?” – elmélkedik a hivatásáról. Bizonyára nehéz lehet ez a kettősség.

Ági öccse, Jókai Máté is valamelyest efelé kacsingat, hiszen hangmérnöknek készül. „Pedig ő jobban bírná ezt a szakmát szerintem. Sokkal jobb a természete, tehetségesebben gondolkodik, kevesebb frusztrációval rendelkezik, egyszóval egy jobban sikerült gyerek, mint én” – vélekedik öccséről. „Nagyon büszke vagyok rá, mert egy mindenben tehetséges, végtelenül jószívű és jó ember.” Rákérdeztem, nem próbálta-e mégis őt a színészkedés útja felé terelni. „Szerintem nem szabad ebben tanácsot adni, sem rá- sem lebeszélni, mert sorsok múlhatnak rajta. Mindenkinek abban kell jónak lennie, amiben ő érzi, nem abban, amit mások belelátnak.” Feltételezhetően egy jó példa áll előtte: „Felnéz rám, ebben biztos vagyok, de nem én vagyok a jó példa. Én más vagyok!”

 

(Milány Kincső; megjelent: az AhojSzia havilap 2019. januári számában)