Mix Dél-komárom 2022. 11. 03.

A hétvégén egészségnapot rendeznek Dél-Komáromban

Pénteken és szombaton a Generációk Háza (Szent László u. 23.) ad ottont a Vöröskereszt helyi szervezete által életre hívott programnak. Az első nap inkább a gyerekeké, míg a második napra elsősorban a felnőtteket várják.

Oláh Gábor a Vöröskereszt Komárom-Kisbér területéi szervezetének koordinátora elmondta a péntek délután 13.30-kor kezdődő játszóházban a gyerekek mindenféle egészéggel kapcsolatos motívummal díszített hűtőmágneseket készíthetnek, de lesz csillámfestés, és csillám tetoválás is.

A délután folyamán a gyermekkori fogápolásról tart előadást tart dr. Szekeres György fogszakorvos. Dr. Molnár Attila polgármester ünnepélyes megnyitója után, Hamburgerné Ujvári Irén a szervezet megyei igazgatója köszönti az egybegyűlteket, a nap Gunagriha előadásával ér véget.

Szombaton ingyenes vizsgálatokkal várják az érdeklődőket, így lesz csontritkulás-szűrés, vastagbélrák-szűrés, digitális mérleg, hallás-vizsgálat, mell mulázs-önvizsgálat, vércukor- és vérnyomás-mérés, koleszterin-mérés, valamint szemvizsgálat.

A kiegészítő programok közt teaház, őstermelői termékek várásra várja az érdeklődőket.

15.00 órától dr. Csókay András Krisztus a tudomány megváltója címmel, míg 18.00 órától dr. Prof. Pap Lajos Quo vadis domine? címmel tart előadást.

Az esemény ingyenesen látogatható!